Háború
MTI-hír: mellnagyobbító szilikonbetét mentette meg egy fiatal nő életét Észak-Izraelben, amikor keblébe vágódott a Hezbollah síita szervezet egyik rakétájának repeszdarabja.
Elemelték a bronzszobrot
Százkilós bronzszobrot loptak el talapzatáról a komlói Színház és Hangversenyterem elől feltehetően a múlt hét végén. Ligeti Erika Szirén című alkotását évekkel ezelőtt már elemelték, de akkor megkerült, majd belebetonozták a talapzatba. A rendőrség megkezdte a környék színesfém-átvevőinek ellenőrzését. (HP)
Rongálók jártak a Rezső téren
Ismeretlenek kifeszítették és elvitték a budapesti, VIII. kerületi Rezső téri Magyarok Nagyasszonya templom külső oszlopcsarnokában található emlékműből a keresztet vivő Krisztust. A plébános közlése szerint az 1900-as évek elején készült domborműnek milliós az értéke. (MTI)
Nyolcszáz nyomtató hiányzott a gyárból
Őrizetbe vette a nyíregyházi rendőrkapitányság az egyik multinacionális vállalat nyíregyházi gyárának harmincnégy éves dolgozóját, aki a megalapozott gyanú szerint társaival együtt pár hónap alatt nyolcszáz nyomtatót vitt el az üzem raktárából. A szervezetten dolgozó belső tolvajok az eszközöket orgazdáknak értékesítették. Eddig a kicsempészett műszaki cikkek harmadát sikerült lefoglalni. (HP)
Áramütéstől pusztultak a gólyák
Nyolc gólya pusztult el három nap alatt a Csongrád megyei Szatymaz és Balástya között áramütés miatt; egy túlélő madarat a Szegedi Vadasparkba szállítottak. A sarokoszlopoknál, trafóknál a kiemelkedő vezetékszakaszokat általában burkolattal készítik. Szatymaz és Balástya között ez részben elmaradt – mondta el Lovászi Péter, a Magyar Madártani Egyesület szakértője. A sérült gólyát mesterségesen táplálják, néhány hét alatt derül ki, tud-e még valaha repülni. (MTI)
Újabb lány halt meg madárinfluenzában
Gyaníthatóan madárinfluenzában halt meg tegnap egy kilencéves kislány Indonéziában. Amennyiben a gyanút laboratóriumi vizsgálatok igazolják, úgy Ai Siti Amah lesz a madárinfluenza-vírus H5N1 altípusának negyvenötödik áldozata az ázsiai országban. A Jakartától 150 kilométerre fekvő Cikelet településről származó gyermek 17 éves szomszédja is megbetegedett a kórtól. (MTI)
Szibériai karantén
Anthraxfertőzést regisztráltak egy 40 éves férfinál a nyugat-szibériai Altai tartományban – jelentette tegnap az Orosz Veszélyhelyzetek Minisztériuma. A kórházban kezelt beteg állapota stabil. Az előzetes gyorsjelentés szerint feltehetően egy szarvasmarha leölésekor kaphatta a veszélyes kórt. A helyi hatóságok karantént rendeltek el a fertőzött falujában. (Objektív)

Öt környezetbarát tipp arra az esetre, ha sok hangya lenne a lakásban