Röviden

MTI
2006. 08. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fideszes dicséret a pécsi SZDSZ-nek
A pécsi Fidesz örül annak, hogy a helyi SZDSZ önálló arculattal lép a választók elé az őszi önkormányzati választásokon – mondta a párt polgármesterjelöltje tegnapi sajtótájékoztatóján. Páva Zsolt kifejtette: „Örülünk, hogy végre az SZDSZ úgy döntött, előbújik az MSZP mögül, és megpróbál egyedül a választók elé állni. (…) Minden pártnak joga van ahhoz, hogy megmutassa saját arcát, elmondja saját véleményét.” Véleménye szerint szükség van Pécsett olyan politikai kultúrára is, amelyet a liberálisok képviselnek, mert ez jót tesz a városnak. Szavai szerint a szabad demokrata polgármesterjelölt, Bretter Zoltán most már őszintén beszél arról, hogy a baranyai megyeszékhely komoly bajban van. Kifejtette: a város adósságállománya meghaladja a tízmilliárd forintot, és ez negatívan befolyásolhatja a Pólus és az Európa kulturális fővárosa program megvalósítását. (MTI)

Sokba kerülhet az iskolakezdés
Sokba kerülhet a szülőknek az iskolakezdés, ha nem figyelnek oda a pénztárcájukat védő jogszabályokra – erre a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) tegnapi közleménye hívta fel a figyelmet. Mint írják, egy iskolakezdő elsős felszerelésének költsége – a tankönyvvel, a tornafelszereléssel együtt – nem lehet több 15 000 forintnál. (MTI)

Deport ’56: Nem kell közös ünneplés
Indokolatlannak tartja az ’56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (Deport ’56), hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján együtt ünnepeljenek az áldozatok és a tettesek, illetve azok örökösei. Szerintük az ’56-os szervezetek akkor cselekszenek helyesen, ha nem vállalják a közös ünneplést a hatalmon lévőkkel, akiknek nincs erkölcsi alapjuk az ünneplésre. Úgy vélték, az MSZP kettős játékot játszik: látszólag elfogadja, hogy 1956-ban forradalom volt, de leghűségesebb választói közül sokan azt még ma is ellenforradalomnak tartják, a forradalmárokat pedig hőzöngő csőcseléknek tekintik. (P. T.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.