Boda Miklós, az NKTH elnöke tegnap sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a hivatal idei hat pályázati programján 165 pályázó összesen 6,34 milliárd forint támogatást nyert. Júliusban megírtuk: ahogyan tavaly, úgy az idén is került a Jedlik Ányos-program támogatott pályaművei közé kakukktojás. Az innovációs alapból – amely fölött az NKTH rendelkezik – 24 millió forintot ítélt az egyik alprogram bírálóbizottsága a következő című projektnek: „A James Joyce-életmű magyar szövegkorpuszának kialakítása; a magyar Joyce-recepció hozzáigazítása a nemzetközi eredményekhez.” Rakusz Lajos, a Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács (KTIT) elnöke akkor azt nehezményezte, hogy ez a pályamű nem szolgálja gazdasági versenyképességünket.
Friss értesülésünk szerint Rakusz Lajos utóbb levélben kérte az innovációs alapot felügyelő Boda Miklóstól, vizsgálja ki, hogyan ismétlődhetett meg, hogy az innovációs alap céljaitól távol álló pályaművet támogattak. Tavaly ugyanis egy Lukács György kommunista filozófussal kapcsolatos projekt is nyert a Modern társadalom című Jedlik-alprogramban. Érdeklődésünkre Boda elmondta, a bírálóbizottsági tagok többségét lecserélte az alprogram céljainak megfelelően, de sajnálatos módon a célok még most sem teljesültek maradéktalanul. Szerinte az alapprobléma az, hogy a mai innovációs alap pályázati rendszere megörökölt humán témákat is, amelyek áthelyezéséről még nincs felsőbb döntés. Fölvetésünkre – sok az olyan panasz, amelyek szerint valóban jelentős tudományos és gazdasági áttörést ígérő pályaművek nem nyernek – a gazdasági miniszter felügyelete alá tartozó hivatal elnöke azt felelte: nincs ok arra, hogy megkérdőjelezze a szakavatott bírálók döntését.
Boda úgy véli, a legtöbb sajtótámadást azért kapja, mert 2004-es hivatalba lépése óta megkavarta a pénzek elosztásának status quóját. Vagyis: kevesebb pályázó között „fókuszálják” a pénzeket, illetve az összeférhetetlenségek kiszűrése érdekében bizonyos területeken főleg külföldi bírálókat alkalmaznak.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja