Figyelmeztette VIP-vendégeit sms-ben a tűzijáték lebonyolításával megbízott Nexus Reklámügynökség Kft., hogy hozzanak magukkal esőkabátot, mert rettenetes jégeső várható, viszont a rakétákat kilövő alvállalkozóikat elfelejtették értesíteni – értesült az index.hu internetes hírportál. A meghívottak egyrészt állóhajókról, másrészt az állófogadásra berendezett komphajóról nézhették végig a tűzijátékot. A családtagokkal együtt közel 200 fős VIP-vendégkör jó részét a Nexussal hosszú ideje együttműködő Magyar–Görög Üzleti Tanács hívta meg, amelynek titkára Jánosi György volt sportminiszter. A komphajón hánykolódott Újhelyi István, az MSZP alelnöke, az önkormányzati tárca államtitkára és Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke.
A Nexus Kft. az elmúlt években többször is elnyerte az augusztus 20-i állami ünnep lebonyolítására kiírt tendert, pedig három éve hibát hibára halmoztak: a Parlament előtt kigyulladt egy uszály, a Gellért-hegyen felrobban és kiégett egy teherautó, több közelben álló autó megrongálódott. Akkor a cég képviselői úgy nyilatkoztak: ezek szokványos károk voltak, ám később pirotechnikai szakértők rámutattak: nemzetközi mércével mérve is jelentős balesetnek számítottak a történtek. Amikor az államalapítás ünnepének tavalyi központi eseményeit újra a Nexus rendezte, a Fidesz figyelmeztetett: „kockázatos a »besült« céggel rendeztetni a tűzijátékokat”.
A Magyar Nemzet megpróbálta elérni a Nexus Kft. vezetőit, ezért munkatársunk felkereste a vállalkozás székhelyét, ám a Váci úti tömbházban csak egy magánszemély nevét találtuk az ajtóra írva. Mint arról már többször beszámoltunk, a Nexus Kft.-nek 1997 és 2004 között a kormány közeli Népszava főszerkesztő-helyettesének, Horváth Istvánnak a fia, Horváth Attila volt az ügyvezetője és egyik tulajdonosa.

Elképesztő: ezért támadta meg az iskolás kisfiút egy felnőtt férfi