Ennek ellenére tegnap már sokkal kisebb tömeg várakozott a repülőtereken, mint korábban. Sokan egyszerűen letettek az utazásról, ezrek próbáltak eljutni európai rendeltetési helyükre az Eurostaron, a La Manche csatorna alatti alagútban közlekedő vasúton, amely azonban augusztusban szintén zsúfolt, és legtöbb utasa hónapokkal előre vált rá jegyet.
A csütörtökön hajnalban letartóztatott gyanúsítottakat egy kivételével még mindig fogva tartják, és a rendőrség folytatja az egyik őrizetbe vett csoport lakhelyéhez közeli erdő átkutatását négyzetméterről négyzetméterre. Nem fűztek kommentárt ahhoz a jelentéshez, hogy az erdőben lőfegyvereket találtak. Hangsúlyozzák azonban: ezúttal semmiféle vaklármáról nincs szó, a leleplezett tervek valóságosak voltak, és a gyanúsítottak közül sok ellen vádat fognak emelni.
A brit muzulmánokat sérti, hogy a repülőtereken a biztonsági őröknek szabad különbséget tenniük a szűrővizsgálat alkalmazásakor az utasok között. Egy magas rangú, ázsiai származású rendőrtiszt a BBC hétfő esti hírműsorában azt mondta: „Ez azt a látszatot kelti, mintha az ázsiaiak bűnt követnének el, ha utazni akarnak.” A válasz az volt, hogy időpazarlás lenne ugyanolyan terroristagyanúsnak tekinteni egy három gyerekkel és négy bőrönddel utazó anyát, mint egy hátizsákos fiatalembert, függetlenül attól, hogy milyen a bőrük színe.
Egyelőre nem változtattak azon, hogy az utas csak akkora kézipogygyászt vihet magával a repülőgépre, ami nem haladja meg egy hordozható számítógép méretét, és ebben továbbra sem szabad folyadékot, kenőcsöt, oldatot elhelyezni.

Az ember, aki megmentette Jeszenszky Géza életét