Srebrenica ismét hágai terítéken

Sebestyén Imre
2006. 08. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három per folytatódott tegnap a hágai törvényszék előtt. Mindháromban szerbeket vonnak felelősségre a Boszniában (Srebrenica), Koszovóban és Horvátországban elkövetett bűncselekményekért.
A srebrenicai és zepai vérontás ügyében hét boszniai szerb tiszt (katona és rendőr) áll bírái előtt az 1995-ben elkövetett bűncselekményekért. Peter McCloskey ügyész – mint bevezető beszédében mondta – be fogja bizonyítani, hogy a srebrenicai vérengzés tervszerű etnikai tisztogatás része volt. A népirtás tervét pedig a boszniai szerb vezetés – Radovan Karadzsics és Ratko Mladics – számlájára írta. Ám a főbűnösök még mindig szabadon vannak. Carla del Ponte főügyész beszédében botrányosnak nevezte, hogy Mladicsékat még mindig nem tartóztatták le, s azzal vádolta meg a szerb kormányt, hogy noha lehetősége lenne rá, nem szolgáltatja ki Ratko Mladicsot és Zdravko Tolimirt. Kijelentette azonban, hogy Mladics, Tolimir és Karadzsics nem kerüli el a felelősségre vonást.
Tegnap folytatódott a hat volt szerbiai és jugoszláv tisztségviselő (Milan Milutinovics volt szerb elnök és társai), valamint Milan Martics volt horvátországi szerb vezető pere. Az előbbiek a Koszovóban, az utóbbi a knini Krajinában, Nyugat-Boszniában és Zágrábban elkövetett bűncselekményekért felel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.