Such György – akit július 10-én jogilag vitatott körülmények között választottak rádióelnökké – a Népszavának adott tegnapi interjújában így fogalmaz: (Lovas István – a szerk.) „a radikális jobboldal szószólója (…), ami önmagában alkalmatlanná teszi arra, hogy bármilyen feladatot kapjon a Magyar Rádióban. Talán az sem véletlen, hogy Lovast a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetői is eltávolították néhány éve az intézményből”. Lovas 2003-ig három és fél éven át médiaelméletet oktatott az egyetemen.
A közíró lapunknak elmondta: Such nem mondott igazat az interjúban. – Senki nem távolított el az egyetemről, onnan önszántamból jöttem el. A Bölcsészettudományi Kar dékánjának, Fröchlich Idának pedig nyílt levélben is megküldtem kifogásaimat – mondta Lovas. A publicista az egyetem Kommunikációs Intézetében uralkodó siralmas állapotok miatt emelt kifogást. Egyebek mellett szólt arról, hogy az egyetemnek nem volt központi könyvtára, a hallgatók nem jutottak hozzá a korszerű szakirodalomhoz, az intézmény nemhogy napi-, de hetilappal sem rendelkezett, valamint nem volt megfelelő technikai bázis az elektronikus műsorkészítési alapismeretek elsajátításához sem. – Such állításaival szemben ezek voltak azok az okok, amelyek miatt megváltam az intézménytől. Szó sem volt arról, hogy engem eltávolítottak volna – hangsúlyozta Lovas István.
FB: nem Such ellen született a döntés. Nem Such György személyére vonatkozó érdemi döntést hozott a cégbíróság, amikor felfüggesztette rádióelnöki bejegyzési eljárását szerdán – közölte a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében. A bíróság az eljárás felfüggesztését megalapozó adatok és iratok beérkezése után dönt arról, hogy dr. Such György elnökként a cégjegyzékbe bejegyezhető-e – írják. A cégbíróság legfelsőbb vezetésében dolgozó szakértő lapunknak ugyanakkor úgy fogalmazott: a rádiónak cégjogi szempontból jelenleg nincs elnöke.

Pánik a Tisza Pártnál: nem tetszik Magyar Péter dézsmaprogramja a híveknek