Szerb járások Koszovóban

Koszovóba érkezett tegnap délután Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott, hogy a kétnapos megbeszélései során megpróbálja felgyorsítani a tárgyalási folyamatot – amely már a kezdeteknél megrekedt – a decentralizálás és a kisebbségi jogok kérdésében.

Sebestyén Imre
2006. 08. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ENSZ-diplomata először a nemzetközi közvetítőkkel és szakértőkkel, majd az UNMIK vezetőivel tanácskozik, akik beszámolnak, mire jutottak a két féllel folytatott megbeszéléseiken. Ahtisaari a koszovói albán tárgyalódelegációtól nagyobb rugalmasságot kér. Konkrétan azt követeli – egyben a szerb álláspontot is támogatva –, hogy nagyobb számú, szerb többségű járást alakítsanak. Ehhez azonban a koszovói albán félnek korrigálnia kellene a Bécsben már ismertetett állásfoglalását. Ott ugyanis csak öt szerb többségű járás létrehozását javasolta. Pristina egyelőre nem enged az ötből. Belgrád azonban nemcsak a szerb járások számának növelését, hanem az önkormányzatok hatáskörének bővítését is elengedhetetlennek tartja. A tárgyalások erről főleg a rendőrség és a bíróságok kérdése miatt nem jutottak előbbre.
Ahtisaari világszervezeti különmegbízott közben már Koszovó jogállásának véglegesítésén dolgozik. Szeptember végéig elkészíti a tartomány végleges státusára vonatkozó javaslatot, tudta meg a pristinai Zeri napilap bécsi diplomáciai forrásokból. A Tanjug belgrádi hírügynökség ugyancsak európai diplomáciai forrásokat idézve szintén arra a következtetésre jutott, hogy a következő hónapok döntőek lesznek a koszovói rendezési folyamatban.
Szerbia Koszovó-álláspontja látszólag változatlan – ezt időnként meg is ismétli –, hogy semmi szín alatt sem ismeri el a tartomány függetlenségét, ezért tűnik furcsának a kemény tárgyalás a szerb többségű önkormányzatok számáról és hatásköréről, valamint a kisebbségi jogokról. Ez ugyanis úgy is értékelhető, hogy Belgrád elfogadta azt, amit bevallani és nyíltan kimondani még nincs politikai bátorsága. Az éles hangú retorika már csak a szerb közvéleménynek szól. Ezzel magyarázzák a reagálást arra a pristinai bejelentésekre, hogy a jelenlegi koszovói védelmi hadtestből létrehozzák a koszovói reguláris hadsereget. Belgrád szerint Koszovó ezzel a térség biztonságát fenyegeti. Vojiszlav Kostunica kormányfő Szerbiai Demokrata Pártjának szóvivője kijelentette, hogy Koszovónak sohasem lesz hadserege, s Koszovó soha sem lesz független állam. Szerbia része volt és marad, hangoztatta Andreja Mladenovics. A közvélemény egy részének tetszik a határozott és harcias retorika: akkor is örömmel fogadták, amikor Kostunicáék arról biztosították, hogy Montenegró sosem válik el Szerbiától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.