Teherán új javaslattal állt elő

Irán átadta tegnap válaszát a nagyhatalmak azon javaslatcsomagjára, amelynek célja a teheráni nukleáris ambíciók megfékezése – jelentette tegnap az állami tulajdonú iráni Al-Alam televízió. A javaslatcsomag különféle ösztönzőket tartalmaz, és cserébe az iráni urándúsítás felfüggesztését kéri.

Hírösszefoglaló
2006. 08. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Teheránban fogadta Ali Laridzsáni, a nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyaló a szóban forgó országok diplomáciai képviseleteinek vezetőit, hogy átadja nekik a választ. A televízió nem ismertette a válasz tartalmát, de iráni hivatalos forrás szerint az iszlám köztársaság új javaslattal állt elő a nukleáris vita megoldására. Irán előzőleg jelezte, hogy „több dimenziós” választ szándékozik adni, és nem egyszerűen igent vagy nemet fog mondani. Nyugati diplomaták szerint a javaslatcsomag elvetését jelenti, ha az iszlám köztársaság ragaszkodik atomprogramjához.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője hétfőn bejelentette, hogy az iszlám köztársaság folytatja atomprogramját, s bár nem mondta ki nyíltan, azt sugalmazta, nem állítják le az urándúsítást, amit a Nyugat követel.
Közben meglepő kijelentést tett a német külügyminiszter. Frank-Walter Steinmeier úgy véli, diplomáciai úton nem lehet megoldani az iráni problémát. A Magyar Rádió által idézett politikus szerint a közép-keleti térség egy nagy háborús fészek, a türelmetlenség, az intolerancia lett úrrá szerte a régióban. Iránnak német megítélés szerint kulcsszerepe lehetne az átfogó közel-keleti rendezésben.
Kína továbbra is ellenzi az Iránnal szemben tervezett szankciókat, amelyek „nem oldanák meg teljesen a problémát” – jelentette ki tegnap egy magas rangú kínai politikus. Szun Pi-kan (Sun Bigan) külügyminiszter-helyettes szerint Kína a tárgyalások útján elérendő békés rendezést támogatja, nem pedig az erő alkalmazását vagy a szankciókkal való fenyegetéseket.

Iráni támadás egy román olajfúró torony ellen. Az iráni hadsereg tűz alá vett az ország felségterületén egy román tulajdonú olajfúró tornyot, majd iráni katonák elfoglalták azt – közölte tegnap Mircea Has, Románia teheráni ideiglenes ügyvivője. A társaság elveszítette a kapcsolatot a torony 26 fős legénységével, de egyiküknek sem esett bántódása, s jelenleg az iráni katonák őrizetében vannak. A nézeteltérés amiatt támadt, hogy a GSP román és a Petrol Iran olajvállalatok képviselői a köztük kötött szerződés betartását eltérő módon értelmezik. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.