Kimerítő út után Niger szaharai területén, a Csád-tónál táborozott az a huszonegy extrém utakat kedvelő turista, akiket kedden, az éjszaka kellős közepén, kalasnyikovokkal és géppisztolyokkal felszerelkezett férfiak vettek körül. A fegyveresek az embereket az autókra parancsolták, és egy közelebbről meg nem nevezett helyre vitték – adta hírül a Corriere della Sera. Másnap, miután elvették dzsipjeiket, pénzüket, fényképezőgépeiket, videokészülékeiket, mobiltelefonjaikat és összes pénzüket, közölték velük: tévedés történt, mert franciáknak vélték őket. A társaságot magára hagyták, de két olasz társukat magukkal hurcolták, egyes források szerint egyikük éppen a túra szervezője.
Karl Finger, a csoport német tagja a táboron kívül, a dűnék között töltötte az éjszakát, a támadáskor sikerült észrevétlenül meglapulnia. Miután a banditák eltávoztak foglyaikkal, műholdas telefonján riasztotta a német külügyminisztériumot, azok pedig az olasz hatóságokat és külképviseleteket.
A szabadon engedettek tegnap az észak-nigeri Bilma város felé tartottak, a nigeri hatóságok egy kisebb létszámú katonai alakulatot indítottak eléjük. A Corriere della Serának sikerült megszólaltatnia Mauro De Vecchist, a foglyok egyikét, aki szerint a banditák mindenüket elvették, de nem bántották őket. Parancsra ki kellett jelölniük maguk közül két embert, akiket túszként vittek tovább a támadók. A két férfiról tegnap délutánig nem érkezett hír, a nigeri hatóságoknak és az olaszoknak nem sikerült rájuk bukkanniuk. Az olasz külügyminisztérium honlapján a portyázó bandák miatt nem tanácsolják a térségbe utazást, mert az egykori katonákból, felkelőkből álló csoportok szinte versengenek egymással.
Miként korábban megírtuk, három éve összesen 32 embert – tizenhat németet, tíz osztrákot, négy svájcit, egy svédet és egy hollandot – raboltak el ugyanerről a területről. Egyikük szívinfarktusban meghalt. Tizenhárom embert május közepén, a többieket csak augusztusban engedték szabadon.

Az EP-ülésen dühöngött Magyar Péter