A hagyományoknak megfelelően a Magyar Köztársaság lobogójának felvonásával kezdődtek meg az augusztus 20-i központi ünnepségek a Kossuth téren. A zászlófelvonást megelőzően a téren a díszzászlóalj, majd a nemzeti lovas díszegység bevonulása után ünnepélyesen fogadták a Szent Korona másolatát és a történelmi zászlókat. A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
A zászló felvonása után a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 144 végzős hallgatóját avatták honvédtisztté. A rendezvényen Szekeres Imre honvédelmi miniszter mondott beszédet, megszilárduló honvédséget, új katonai kultúrát és szemléletet, modern haderőt vázolt fel ünnepi beszédében. A politikus sikeresnek értékelte az önkéntes haderőre való áttérés eredményeit. Az esküt tévő fiatal tisztek 16 százaléka már hölgy, először a magyar honvédség történetében egy hadnagynő mondta elő az eskü szövegét. A honvédség soraiban jelenleg több mint ötezer nő szolgál.
Áder János Hódmezővásárhelyen mondott beszédet az államalapítás ünnepén. A fideszes politikus Szent István király Imre herceghez intézett intelmeiből arra emlékeztetett, hogy a hatalmat a zsarnokságtól csak egyetlen dolog, az erkölcs választja el. – Mit gondoljunk arról az emberről, aki hatalmát féltve azt mondja, hogy nagy a jólét, nincs szükség változásra, és a költségvetés, köszöni szépen, jól van. Majd pár hét múlva, már megszilárdítva hatalmi pozícióit, ugyanaz az ember azt mondja szemrebbenés nélkül: baj van, gyökeres kiigazításra, alapos megszorításra van szükség – kérdezte Áder János. A képviselő Gyurcsány Ferenc választások előtti és utáni politikai magatartásának ellentmondásaira rávilágítva kijelentette: az ország vezetője politikailag erkölcstelennek bizonyult.
– Szent István az első ezredforduló korszakváltásának széles látókörű egyénisége volt, aki meggyökereztette a keresztény gondolkodást a Kárpátokon belül – mondta Katona Kálmán Budapesten. Az MDF főpolgármester-jelöltje Csepelen a körzet MSZP-s polgármesterével, Tóth Mihállyal együtt koszorúzta meg a helyi emléktáblát.
A MIÉP Hősök terén rendezett megemlékezésén Csurka István pártelnök néhány ezer ember előtt beszélt arról: a magyarság legfőbb problémája, hogy mindenbe beletörődik. Forradalmi változásokat, alkotmányozó nemzetgyűlést, új alkotmányt és új földosztást szorgalmazott. Felszólalt Zsinka László, a párt főpolgármester-jelöltje, aki többek között arról beszélt: Orbán Viktornak felül kellene vizsgálnia korábbi álláspontját, és híveit az egyetlen jobboldali és a nemzeti érdekeket mindenkor megtestesítő jelölt támogatására kellene felszólítania – utalt magára a politikus.
Szégyen a tisztavatáson. A Hír TV információi szerint 11 tisztjelöltet nem avattak fel, mert a katonai ügyészség eljárást indított ellenük. A végzős hallgatókat azért nem nevezhette ki hadnaggyá a vezérkari főnök, mert nincs meg az oktatási törvényben előírt nyelvvizsgájuk. Úgy tudjuk, a jelölteket azért függesztették fel, mert csalással próbálták megszerezni a hiányzó papírt.

Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye