A levelet az alábbiakban – egy értelemzavaró hiba kiiktatásával – szöveghűen közöljük, végül felsoroljuk az aláírók nevét:
„A Magyar Alkotmány és az Olimpiai Charta elveivel összhangban a MOB Alapszabálya is elítéli a hátrányos megkülönböztetés minden formáját.
Kérjük, hogy továbbra is Schmitt Pál vezesse a magyar olimpiai mozgalmat, akit a MOB közgyűlése 2005. tavaszán a pekingi olimpia évének végéig a demokrácia elveinek betartásával, titkos szavazással óriási többséggel erősített meg elnöki tisztségében.
A kétszeres olimpiai bajnok immár 17 év óta eredményesen és politikamentesen vezeti a magyar olimpiai mozgalmat. Alig két évvel a 2008-as olimpiai játékok előtt a hazánk hagyományaihoz méltó jó szereplés érdekében a magyar csapatnak egységben irányított felkészülésre és összefogásra, nem utolsósorban nyugalomra van szüksége.” Egerszegi Krisztina, Ágh Norbert, Batházi István, Czene Attila, Darnyi Tamás, dr. Hargitay András, Risztov Éva, Rózsa Norbert, Sós Csaba, Szabó József, dr. Wladár Sándor és Wladár Zoltán.
A fenti névsor tizenhárom olimpiai bajnoki címet rejt magában. Az 1952 utáni időszak összes magyar aranyérmét, Kovács Ágnes 2000-es sydneyi elsősége kivételével. Darnyi Tamás ráadásul nemcsak négyszeres világ- és olimpiai bajnok, de a Magyar Úszószövetség jelenlegi alelnöke is.
Mondani sem kell, milyen hatást váltana ki, ha a vívók Schmitt Pál ellen demonstrálnának; ellentétes előjellel, de ugyanekkora a jelentősége annak, hogy éppen e tucatnyi úszónagyság teszi le a voksát mellette. Hiszen a másik tábor vezetője Gyárfás Tamás, aki a ’90-es évtized első felében Zemplényi György bukása után elnökként új alapokra helyezte a hazai úszósportot, két hete pedig még a margitszigeti Európa-bajnokság szervezőbizottságának első embereként fogadhatta a gratulációkat. A nyilatkozat aláíróit tehát bizonyára nem az a szándék vezette, hogy Gyárfáson üssenek egy nagyot, hangsúlyozzák is, hogy nem valaki ellen, hanem mellett álltak ki.
Ez derül ki az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina szavaiból is, aki kérdésünkre a következő kiegészítést tette a leírtakhoz: „Ahogy a versenyzők felkészítése is az olimpiai ciklushoz igazodva zajlik, úgy szerintem a MOB élén álló vezetők megbízatásának, hivatali idejének is ezt az időrendet kellene követnie. Schmitt Pált tavaly megerősítették elnöki tisztében, pedig nem két éve politizál, hanem jóval régebb óta, úgyhogy most semmiféle indokot nem látok a 2005 tavaszi döntés megkérdőjelezésére. Emellett kétszeres olimpiai bajnok, és mivel minden sportoló legmagasztosabb célja, hogy olimpiai aranyérmes legyen, Schmittet még inkább alkalmassá teszi a MOB vezetésére, hogy ő ezt már elérte.”
Sós Csaba egyetemi docens, mesteredző, az FTC vezetőedzője hasonló logika mentén érvelt. „Személyes véleményem, hogy az elmúlt két évben a magyar sportéletben nem történt semmi rossz vagy elfogadhatatlan, ami a MOB elnökéhez köthető, vele összefüggésbe hozható, így értelmetlen felülbírálni az őt megerősítő határozatot. Schmitt Pál mint egykori kiváló párbajtőröző, maga is tagja a sportolók családjának, e körben népszerű, nem hiszem, hogy az ellene indított támadás itt egyetértésre találna. Ezért azonosultam én is a nyilatkozattal, és büszke vagyok rá, hogy ilyen társakkal együtt írtam azt alá, hiszen mi mindannyian egy bölcsőből származunk.”
Schmitt támadói után tehát kezdenek színt vallani a védők is, és mindkét tábornak megvan a maga hátországa, érvrendszere. A hét végi kajak-kenu vb eredményhirdetésén Kammerer Zoltán hívta vagy inkább húzta fel maga mellé a dobogó tetejére a MOB elnökét, hétfőn pedig úszólegendáink hallatták a hangjukat. Szavazati joguk ugyan nincs a MOB rendes vagy rendkívüli közgyűlésén, de „aranyfedezetük” éppen akad.
Gyárfás Tamás az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: a nem MOB-tag bajnokok mozgósítását nem tartja szerencsésnek, mert íratlan szabály, hogy ők közkincsek. Valóban azok. Gyárfás ezért valószínűleg azon is eltűnődött, vajon miért éppen a másik oldal kincsestárát gyarapítják. Hiszen ő talán mindenkinél jobban tudja, hogy Egerszegi Krisztina vagy Darnyi Tamás nem az a „mozgósítható fajta”. Nekik senkihez és semmihez nem kell igazodniuk, mármint a saját értékítéletükön kívül. Az elmúlt hét történései után az íratlan szabályok emlegetése pedig enyhén szólva kissé pikáns.
Szavazni persze nem Egerszegi vagy Kammerer fog, hanem például Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere. Aki viszont kiválóan mozgósítható. De bajban lennénk, ha sportolói-sportvezetői érdemeit kellene lajstromoznunk, s azon tűnődnénk, milyen számban indítsuk a pekingi olimpián.

TAJ-kártya helyett mobilapp? Mutatjuk, mit jelent ez a gyakorlatban