A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagsága nem kapott kellő tájékoztatást az elnökség augusztus 7-i rendkívüli üléséről, ezért szükségesnek tartja a korábban kezdeményezett, a MOB-közgyűlés összehívását ösztönző indítvány érvényesítését – szól az akciót névvel vállaló tagok: Frenkl Róbert, Jákó Péter, Orosz Klára és Szekeres István tájékoztatója a távirati irodának. „A MOB tagsága 2006. szeptember 2-án 9 órára a Hélia Szállóba rendkívüli közgyűlés összehívását kéri a MOB elnökétől, és ezen ülés egyetlen napirendi pontjaként megjelöli a rendkívüli közgyűlés okát és célját: a MOB hatékonyabb érdekképviseletének és érdekérvényesítési képességének helyreállítása, valamint biztosítása” – áll a közleményben. Az alapszabály szerint a MOB elnöke köteles 15 napon belül öszszehívni a rendkívüli közgyűlést, ha ezt a tagság egyharmada (55 tag) írásban kéri.
A Schmitt Pál elnök leváltását, lemondatását célzó akció tehát csak látszólag jutott nyugvópontra, amikor a MOB elnöksége augusztus 7-i ülésén úgy határozott, hogy decemberre halasztja a döntést az ügyben. Múlt hétfőn ugyanis arra a kompromisszumra jutottak a felek – a hivatalos tájékoztatás szerint –, hogy a szeptemberi rendkívüli közgyűlés helyett marad a decemberi rendes közgyűlés, és Schmitt Pál e fórumig hozhatja meg végső döntését saját szerepvállalásáról. Az ellentábornak azonban a jelek szerint sürgősebbé vált az ügy, mert az igazság, a motiváció nyilván ez – még akkor is, ha az elnökség Schmittel szembeni „frakciója” helyett ezúttal négy MOB-tag lép színre kezdeményezőként. Mivel aligha vitás, hogy az 55 aláírás összejön, szeptember első szombatján következhet a rendkívüli közgyűlés. Amelynek erőviszonyai azért már lényegesen nehezebben becsülhetők meg.

Kigyulladt autó lassítja a forgalmat az M7-esen