A Vásárhelyi-terv részeként 2013-ig tizenegy árapasztó tározó kiépítése lett volna a feladat a Tisza magyarországi szakaszán az árvizek kezelése céljából, s elvben ötvenöt települést érintett volna a megvalósítás. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter a múlt héten, a cigándi árapasztó építkezésénél tartott tájékoztatóján ugyanakkor elismerte: Cigándon a tervezetthez képest egy évet késnek az építők, a tizenhárom helyett pedig csak nyolc tározót építenek meg, azokat is jelentős késéssel.
– A késés oka nem a pénzhiány, hanem az árvizek, illetve a csapadékos időjárás – állította a tárcavezető, hozzátéve az árapasztó vésztározókhoz tartozó földterületek kisajátítása, továbbá a régészeti feltárások sem zajlottak megfelelő ütemben. Kijelentette: környezetkímélő gazdálkodást folytatnak majd a vésztározók területén, amely magas jövedelmet biztosít majd a térség gazdálkodói számára. Sajnos – tette hozzá – az agrárvállalkozóknak elindított program szintén legalább egy évet késik. Miközben a miniszter a beruházások késéséről beszélt, többek meglepetésére elismerő emlékérmet adományozott számára Barati Attila pácini polgármester, aki tavaly ősszel még éhségsztrájkkal tiltakozott a Vásárhelyi-terv késlekedése miatt.
A Vásárhelyi-tervvel közel négyéves késésben van a kormány, az előző ciklusban a tervezett évi
7-8 milliárd forint töredékét költötték el a tervre, ezért a kivitelezés csak a közelmúltban indulhatott el.

Sokkoló strandbelépő árak – mutatjuk, hol mennyit fizet