Botrányoktól sem volt mentes a Torontóban szombaton véget ért XVI. nemzetközi AIDS-konferencia. Miközben a találkozón százharminckét ország huszonnégyezer küldöttje értekezett a betegség leküzdésének lehetséges módozatairól, egy jelentős óvszer- és szúnyogháló-szállítmány a kanadai vámosok túlzott ügybuzgalma miatt nem juthatott el Afrikába. Bár az Európából származó segélycsomag minden szükséges engedéllyel rendelkezett, a kanadai vámosok az utolsó pillanatban mégis feltartóztatták.
A konferencián felszólalt a világ leggazdagabb emberének tartott amerikai Bill Gates, a Microsoft alapítója is. Jó hírt jelentett be, elmondta: a fertőzések megállításának kulcsa a nők kezében van, egy fejlesztés alatt álló zselének köszönhetően. A szer – amelyet a szexuális együttlét előtt használhatnak majd az asszonyok – elpusztítja vagy blokkolja a HIV-vírusokat – jelentette az AP tudósítója. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a zselé legkorábban 2009-ben kerülhet a patikákba. Peter Piot, az AIDS-szel foglalkozó nemzetközi szervezet, az UNAIDS igazgatója azonban kevésbé volt optimista. Mint rámutatott, a kór felszámolásában a biztató eredmények ellenére kétségbeesett küzdelemre kell számítani.
Az először 25 évvel ezelőtt észlelt betegség mostanáig 65 millió embert fertőzött meg és 25 millió életet követelt. A kórtól leginkább sújtott terület Afrika déli része, de India, Kína és Oroszország is egyre növekvő mértékben veszélyeztetett – emlékeztetett az MTI. Az egyes országokra vetített legtöbb HIV-fertőzöttet Indiában regisztrálták (5,7 millió), míg a világ legnépesebb államában, Kínában 650 ezerre becsülik a vírushordozók számát. A betegségben mindennap nyolcezer ember hal meg világszerte. Az UNAIDS adatai szerint a tavalyi év végén összesen 38,6 millióan voltak a HIV-vírus hordozói. A baj akkora, hogy a betegség egyes országokban már a gazdasági fejlődést is veszélyezteti – hangzott el a konferencián.
A résztvevők elmarasztalták Dél-Afrikát, amiért hanyagul kezeli a betegséget. Az is kiderült, hogy a homoszexuálisok és leszbikusok egyre gyakrabban lépnek védekezés nélkül szexuális kapcsolatba HIV-vírussal fertőzött partnerükkel. Az USA küldötte rámutatott: az AIDS ma már a fekete közösség betegsége az Egyesült Államokban. A Világbank figyelmeztetése szerint célzottabb intézkedésekre van szükség az AIDS elleni küzdelemben Dél-Ázsiában.
A sokkoló adatok ellenére a konferencia visszafogott optimizmussal zárult: a delegációk reményüket fejezték ki, hogy újabb 25 év múlva, 2031-ben az AIDS már csak történelmi emlék lesz majd.

Mesterséges intelligenciával támadja a Magyar Tudományos Akadémia, hogy az ember csak férfi és nő lehet