n Török László
Bár az országgyűlési választásokat megelőző kampányban, amikor a társadalomra nézve kedvező üzenetekkel, más mellett adócsökkentéssel, gigaberuházások ígéretével kellett a választókat az MSZP mellé állítani, zökkenőmentesen, zártan és szorosan együttműködve tudta ellátni feladatát a miniszterelnök kampánycsapata, mára alapvető működési zavarokra utaló jelek észlelhetők munkájukban. A problémák már a Gyurcsány-csomag bejelentésekor megmutatkoztak, hiszen a megszorító intézkedéseket a kormányfő személyéhez kötötte a közvélemény, már csak azért is, mert elemeit maga a politikus jelentette be.
*
A miniszterelnök nyári szabadsága előtti köztelevíziós rendkívüli beszédét többen jó ötletnek tartották, annak koncepciótlansága és súlytalansága miatt mégis bírálat érte a szereplést a pártból. Gyurcsány pár hetes vakációja alatt teljesen szétesett a kormánykommunikáció (Veres János pénzügyminiszter médiabeli ámokfutásának szabadságolása vetett véget, amelyet már az MSZP megyei elnökei és polgármesterei is szorgalmaztak), ám a miniszterelnök hollandiai útjáról való hazatérése után sem javult sokat a helyzet.
Súlyos kommunikációs hibának tartják szocialista kampányszakemberek az augusztus 20-i tűzijáték alatt kialakult tömegkatasztrófára adott kormányzati reakciót is. Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc a kritikus órákban eltűnt a nyilvánosság elől, első megszólalására majd egy nappal az öt halálos áldozatot követelő és mintegy ötszáz ember sérülését okozó tragédia után került sor.
– Az önmagát professzionálisnak beállító kormányzati kommunikáció irányítói csak azokban a pillanatokban döntésképtelenek, illetve hoznak rossz döntést, amikor éppen rátermettségüket kellene bizonyítaniuk – fejtette ki az alapvető problémát a stáb működésével kapcsolatban egy MSZP-s kampányszakember. Szerinte a Gál J. Zoltán vezette csapat (Batiz András, László Boglár, Keszthelyi András) az igazi kihívásokra nem talált választ.
Forrásunk kifejtette, hogy a szakmai hibák mögött személyes konfliktusok, a stáb tagjai közötti rivalizálás is meghúzódhat. Úgy tudjuk, az MSZP országgyűlési, illetve a mostani önkormányzati választási kampányát irányító Szigetvári Viktornak a kormányfővel és Gál J. Zoltánnal, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárával is megromlott a kapcsolata. Informátorunk szerint Szigetvári kifogásolta, hogy tavasszal nem álltak rendelkezésére adatok a már akkor prognosztizálható, az ígéretekkel ellentétes megszorító intézkedésekről, amelyek alapján „árnyalhatta” volna az MSZP üzeneteit. Bennfentesek elmondták, a kampányfőnök és Gál J. Zoltán között kialakult rivalizálás (hogy ki legyen az „elnök embere”) szintén problémát jelent. Szigetvári jelenleg a Köztársaság téren (tehát nem a kormányfő közvetlen közelében) dolgozik, további elszigetelésére komoly szándék mutatkozik Gál J. és csapata részéről. A miniszterelnök körül kialakult tanácsadói rendszer strukturális hibájának tartják, hogy Gyurcsány Ferenchez gyakorlatilag csak egy zárt szűrőn, éppen az említett, egymással is versenyező kommunikációs szakembereken keresztül jutnak el az információk. A korábban meghatározó háttéremberként működő Szilvásy György nem tud részt venni a napi kommunikáció szervezésében, hiszen miniszterként a kancellária irányítása leköti az energiáit. A vihar okozta tragédia miatt a kancellárián felelősségre vont Bodor Tibor főcsoportfőnök egyébként – úgy tudjuk – Kiss Péter jelenlegi munkaügyi miniszter egyik bizalmasa.
Értesüléseink szerint a kabinet a belpolitikai témák helyett a jövőben is (hasonlóan az utóbbi napok történéseihez) külpolitikai események napirenden tartásával kíván a nyilvánosság elé állni. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a Népszabadságban ismét belső kormányzati tervek látnak napvilágot, amelyeket Gyurcsány bizalmasai adagolnak a lapnak, illetve a társadalomnak.

Elgázolt egy embert a HÉV Sashalmon