Veres János pénzügyminiszter, aki a hazudozásban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fő támasza volt, kedden kiállt a sajtó elé, és bejelentette: október közepén olyan költségvetési törvénytervezetet terjeszt 2007-re az Országgyűlés elé, amely összhangban lesz a Brüsszel által elfogadott – az ellenzék szerint csupán tudomásul vett – konvergenciaprogrammal. Veres János szemmel láthatóan örül a brüsszeli döntésnek. Elégedett, hogy amit az előző négy évben elrontottak, illetve – hogy MSZP-s olvasóink is értsék – Gyurcsány Ferenc szóhasználatával élve „elk…rtak”, azt a következő években a szocialisták által ismert egyetlen megoldási módszerrel, a csődeljárással, vagyis szigorú megszorításokkal hozhatják helyre. A szocialista pénzügyminiszter fontosnak tartotta kiemelni azt a brüsszeli kérést, hogy a jelentősebb kiigazító lépések (értsd: brutális erejű nadrágszíjhúzás) az első időszakra essenek.
Miközben Veres János beszélt, nem tudom, hány újságíró kollégának tűnt fel a pénzügyminiszter hátterében a Lendületben az ország felirat, amely a szocialisták dübörgő gazdaságról szóló hazugságkampányának egyik szlogenje volt. Miközben Joaquín Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa a magyar konvergenciaprogram kapcsán a magyar költségvetés drámai helyzetéről, a felzárkóztató programban rejlő kockázatokról beszélt Brüsszelben, aközben Veres Jánoson a megkönnyebbülés lett úrrá, és mint a stréber diák, rögtön bejelentette: „a feladat világos a magyar kormány számára”.
Még szép, hogy világos. Az lenne csak a botrány, ha maguk se értenék, mit miért írtak bele az önként vállalt felzárkóztatási programjukba, amivel célul tűzték ki, hogy a velünk együtt csatlakozók közül utoljára szeretnénk bevezetni az eurót. A magyar kormány az idén 350 milliárd forintot fog beszedni az emberektől a büdzsé hiányának mérséklésére, a terveik szerint jövőre több mint 400 milliárddal, 2008-ban pedig 290 milliárddal kívánja javítani az egyensúlyt.
A Népszava mostanában megszellőztette, hogy a patikusokat is meg akarják adóztatni. A hír arra utal, hogy mielőtt a kiadási oldalon keresne a kormány egyensúlyjavító lehetőségeket, azt kutatja nagy erőkkel, mely társadalmi csoportoktól mennyit lehet még beszedni. Persze az is lehet, hogy csak Molnár Lajos egészségügyi miniszter kifütyülését akarja valaki megbosszulni, vagy csupán a bátor tiltakozást is vállaló patikusok fenyegetéséhez nyújtott egy kis elvtársi segítséget a propagandakiadvány. De ha tényleg még mai is lendületben van az ország, mint ahogy a plakát hirdette kedden is Veres János háta mögött, akkor miért van szükség a brutális megszorításra? Ha már május 26-án nyilvánvaló volt mindenki előtt az MSZP-frakcióban, hogy „hazudtak reggel, éjjel meg este” is, akkor miért nem lehetett az elmúlt négy hónapban a hazugságokra emlékeztető szlogeneket eltüntetni a sajtónak nyilatkozó miniszterek háta mögül?
Mennyire volt őszinte Gyurcsány Ferenc május 26-án? Vagy csupán az történt, hogy leszavazták a hazudozással szakítani akaró kormányfőt, és úgy döntöttek, hogy mégis inkább tovább hazudoznak, mert az ilyen médiatámogatással politikailag sokkal több haszonnal jár? Valószínű, hogy ez történhetett, különben egy ilyen megszorításokra épülő konvergenciaprogram bejelentésekor nem hirdetné az MSZP a pénzügyminiszter háta mögött azt, hogy Lendületben az ország.
Mondjuk, ha letakarnák az ország szót, a miniszterelnökünknek a haza az úgysem jelent többet, mint „egy kib…ott” „k…rva ország”, akkor odapingálhatnák a helyére a gumibot szót, és akkor igazat is mondanának. Az utóbbi napokban a bosszútól vezérelt rendőrök elég sok vétlen járókelőn verték le gumibotjaikkal a köztévé székházánál randalírozók és provokátorok agresszióját – tegyük hozzá, hogy a megmagyarázhatatlan rendőri atrocitások sora a politikai hatalom megrendelésére, illetve szemhunyásával és a cselédmédia aktív támogatásával történik. (Szeretné-e, ha keményebben lépnének fel a rendőrök? – tette fel a kérdést az egyik kereskedelmi tévé, és a válasz szerint az emberek többsége kívánta a rendőri szigort. És a „társadalmilag” ily módon megtámogatott rendőrök be is keményítettek.)
Abszurd világban élünk. Mint a kiszivárogtatott hangfelvételből megtudtuk: kormányzás helyett hazudozott a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány is. Ezért kellett ilyen tartalmú konvergenciaprogramot írniuk, és erről a megszorítócsomagokkal megtűzdelt tervről egy lendületes hazugságot hirdető plakát előtt beszélnek nekünk még most is. Csak egy ilyen demokráciadeficites országban képzelhető el, hogy a baloldali sajtó zászlóshajója, a Népszabadság lakonikus egyszerűséggel vághatja a szemünkbe vezércikkében a következőket. „Vasárnap megtudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc őszinte volt. Azt, hogy hazudott, eddig is tudtuk. Ő is tudta, hogy tudjuk. (…) Nem az a kérdés, miért hazudott Gyurcsány a választások előtt, hanem az, hogy miért beszélt erről a választások után (…) ilyen drámaian őszintén. Hogy miért hazudott, most már tőle is tudjuk, de nélküle is tudtuk.”
Amikor az ember ilyeneket olvas, fiatalodik vagy húsz évet, és már-már visszakacsint Kádár helyett Gyurcsányra, de legalább cinkosul szívesen megveregetné a vezércikkíró vállát, mondván: „Ez igen, hogy ön tudta, hogy Gyurcsány is tudja, hogy ön tudja, hogy ő folyamatosan hazudik. Az, már csak hab a tortán, hogy ön Gyurcsány nélkül is tudta, hogy ő miért hazudott.” Hogy tudniillik hazugságokkal, közérdekű adatok hamisításával, illetve eltitkolásával kell a „sz…rból visszahozni a kormányzást”. És ez nem volt a balliberális értelmiségiek ellenére. Sőt.
Most, hogy Brüsszel kellő időben bólintott rá a kétszínű programra, a felzárkóztatásunk fennen hirdetése mellett a bérből és fizetésből élők teljes kizsigerelésére vonatkozó konvergenciatervükre, most, hogy sikerült lejáratni a békés tüntetőket a megszorítócsomag viszszavonására és a kormány lemondására vonatkozó céljaikkal együtt, ismét lendületben vannak.
Ha saját termesztésű gyümölcsöt árul, akkor ezt jobb, ha tudja
