A lengyel múlt árnyai

Nem nyugszik Lengyelországban sem a vita a kommunista kor ügynökeiről. Újabban az borzolta föl a kedélyeket, hogy az ellenállás egyik legendás alakját, Jacek Kuront, az 1990 utáni népszerű minisztert azzal gyanúsították meg, hogy együttműködött a belbiztonsági szervekkel. Az egyik varsói napilap címoldalán hozta a hírt: Kuron tárgyalásokat folytatott a biztonsági szolgálattal, és az újság állításának alátámasztására a 2000-ben létrehozott Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltári anyagaira hivatkozott. Pedig csupán arról volt szó, hogy a letartóztatott ellenzéki 1985-ben megállapodási ajánlatot tett a kihallgatóinak, vagyis a hatalom képviselőinek. Nem mondott nekik egyebet, mint amit megírt az illegális sajtóban is.
A krakkói Tygodnik Powszechny szeptember 10-i számában az ügy kapcsán terjedelmes interjút közöl Pawel Machcewiczcsel, a Lengyel Tudományos Akadémia professzorával, aki ez év januárjáig a Nemzeti Emlékezet Intézetének egyik vezetője volt. A kutató mindenekelőtt a szakszerűség követelményét hangsúlyozta, bírálta a sajtó egyes képviselőinek hajlandóságát szenzációk hajhászására. Érvényesülnie kellene annak az alapelvnek – mondta –, hogy a történész vagy az újságíró csak akkor közölheti a leleplező tényeket, ha pontosan meg tudta állapítani az ügynök kilétét és azoknak a tényeknek a valódiságát, amelyeket jelentett. Arra is felhívta a figyelmet, hogy gyakran megfeledkeznek azokról a személyekről, akik hősiesen állták a kommunista belügyi szervek megalázó lelki és fizikai tortúráit.
Lengyelország legújabb kori történetének árnyalt képét csakis az intézet levéltári anyagainak feldolgozásával lehet elkészíteni. Ki fog derülni – állítja a lengyel szakember –, hogy mennyire hamis az a nézet, miszerint a Lengyel Népköztársaság a hetvenes években viszonylag liberális rezsim lett volna. A belügyi szervek úgynevezett dezintegrációs csoportjai például fölhatalmazást kaptak törvénytelen cselekedetek (fizikai bántalmazás, megfélemlítés) elkövetésére. És 1984-ben meggyilkolták Popieluszko atyát.