Legközelebb egy hét múlva kedden ül össze a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöksége és választmánya, akkor döntünk a továbbiakról – ismertette tegnap Jakab István, a szervezet elnöke, miután bejelentette, hogy az érdekképviselet elhalasztja az e hétre tervezett megmozdulásait. – A hétvégi önkormányzati választások miatt döntöttünk a demonstráció elnapolása mellett, hogy még csak véletlenül se lehessen megvádolni bennünket azzal, hogy befolyásoljuk azok kimenetelét – indokolta a döntést Jakab István. Bagi Béla, a szervezet alelnöke elmondta, a választmány tagjai úgy látják, hogy az agrárstratégiai tervben, pontosabban a Gyurcsány-csomagban foglalt, a mezőgazdaságnak tett halvány ígéretek sem teljesülnek, hiszen azok a miniszterelnöki beszéd napvilágra kerülésével együtt elpárologtak. – A kormányprogram kizárólag megszorításokat tartalmaz, jövőképet nem, és a gazdák ezekhez a megszorításokhoz nem kívánnak asszisztálni – mondta az alelnök. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a gazdák szolidaritást vállalnak a budapesti eseményekkel, és folyamatosan gyűjtik, szállítják az élelmiszert a fővárosiaknak.
Nem tudott magyarázattal szolgálni a magyar férfi halálára az ukrán nagykövet
