A pannon Führer

Szeretném egyszer én is átlépni a Rubicont. A ballib politika és csatlós értelmiség már régen megtette ezt, amikor meghonosította az összehasonlító történelemtudomány speciális válfaját: Orbán Viktort előszeretettel nevezik mini Ducénak, vetik össze áttételesen, olykor nyíltan a múlt század véreskezű diktátoraival, Hitlerrel vagy éppen Sztálinnal (lásd Kóka János). Nyomós okok kellenek ahhoz, hogy egy politikus demokrata elkötelezettségét megkérdőjelezzük. Gyurcsány Ferenccel, a baloldal vezérével kapcsolatban most van néhány ilyen a tarsolyomban.
Nem kell Ormos Máriának lennünk, hogy az MTV székházának elfoglalása és felgyújtása felidézze bennünk mindazt, amit egykor a lángokban álló Reichstagról tanultunk. 1933. február 27-én este, alig egy hónappal Hitler hatalomra kerülése után felgyújtották Berlinben a német törvényhozás épületét. A nácik erre hivatkozva korlátozták az alapvető demokratikus jogokat, megkezdték a leszámolást politikai ellenfeleikkel (elsőként a koncepciós eljárással felelőssé tett kommunistákkal). Történetesen a weimari demokrácia végnapjait élő Németország is választások előtt állt: a lángoló Reichstag Hitlerék kampányának díszlete lett; a nemzeti szocialisták azt hirdették, csak ők képesek a rendet biztosítani, a németeket a veszedelemtől megvédeni. Ugye, ismerős?
Amennyiben hitelesek a köztévét védő maroknyi egység süket fülekre találó, drámai segélyhívásai, kimondhatjuk, hogy rendőreinket magukra hagyták azon az éjszakán. Csak a szerencsén és a vízágyú-matuzsálemből kiemelt rendőrt a társaihoz kísérő „csőcseléken” múlt, hogy emberéletben nem esett kár. A rendőri vezetés totális csődöt mondott, a kérdés csupán az, hogy „pusztán” szakmai hibák sorozata vagy kifejezett politikai utasítás áll-e a háttérben. Nem tehetek róla, a tévét feladni kényszerülő rendőrökkel együtt ebédelő kormányfő fotói bennem a tűzvonalba küldött gyerekek arcát paskoló Führer képét hívták elő. Miközben futószalagon vonják felelősségre az elkövetőket, nem firtatják a tömeget a tévészékházhoz csődítő önjelölt népvezér és a téren Molotov-koktélokat osztogató provokátorok szerepét. (Ahogy azt sem tudjuk, hogy ki hozta annak idején a kereszténygyalázó Tilos Rádió épülete elé a később lángra lobbanó izraeli zászlót.) Az ostrom új lendületet adott a kormánypártok kampányának, amelyek a demokratikus jobboldalt teszik felelőssé a történtekért, az először a lemondását felajánló szakminiszter hangosan gondolkodott alapvető szabadságjogaink korlátozásáról, majd politikai és titkosszolgálati nyomásra lehetetlenné tették, hogy a Fidesz éljen a gyülekezési jog biztosította lehetőségekkel, amelynek békés gyakorlását általában is igyekeznek lejáratni. Jó lenne, ha a fentieket egy kézlegyintéssel összeesküvés-elméletnek lehetne nevezni, ám ehhez ki kell iktatnunk a józan észt, az elemi logikát, és vaknak kell lennünk a tankönyvszerű történelmi párhuzamra. A teljes igazságot vélhetőleg Debreczeni József következő könyvéből tudjuk meg, hiszen Gyurcsány Ferenc neki szokott hencegni a törvényes kormány megbuktatására szőtt összeesküvésével és az általa igazgatott hazugsággyár titkaival.
Elkészült az Új Kancellár politikai személyiségrajza. Hazugságokra épített propaganda, mint Goebbelsnél. Van egy ország, van egy ember, van egy program. Az ellenzék vezetője fogja be a száját. Kóbor kutyák, sintértelep. Az egyik fegyverhordozó patkánynak, a másik pénzügyi analfabétának nevezi a népet, békák gyülekezetének a rábízott apparátust. Irányított, felkészített hatalompárti heccsajtó. Átvert választók. Kurva ország. Nem akarok bizottságokban ücsörögni, elég a kompromisszumokból. Reform vagy bukás. Nekem nincs alternatívám.
Vajon mit eszik ezen Nádas és Konrád? Netán ők is…?