Az MTV-ből pártokhoz folyik a pénz?

A Népszabadság értesülései szerint Rudi Zoltán tévéelnök kezdeményezésére született az a levél, amelyet Arne Wessberg, a Televíziók és Rádiók Európai Szövetségének elnöke küldött Gyurcsány Ferencnek. Wessberg az erős kormányzati befolyást kifogásolta, és megemlítette: a tévé által megrendelt műsorok producerei pártokhoz folyatják vissza bevételeik egy részét.

Bodacz Balázs
2006. 09. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ladvánszky György, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) MSZP által delegált tagja – aki a napokban azt indítványozta, hogy az MTV októberben lejáró sugárzási engedélyét ne hosszabbítsa meg az ORTT – a közelmúltban felkereste a televízió elnökét. Nem egyedül érkezett: magával vitte Sipos József producert is, aki ismerten jó kapcsolatot ápol szocialista körökkel, egyebek mellet Újhelyi István MSZP-alelnökkel is. Ladvánszky állítólag azt az ajánlatot tette Rudi Zoltánnak, hogy amennyiben a tévé Sipostól rendel műsorokat, úgy esélyes lehet ORTT-pályázatok elnyerésére. Rudi Zoltán tévéelnök a fenti történetet a szokásos csütörtöki főszerkesztői értekezleten többtucatnyi ember füle hallatára mondta el – legalábbis ezt állította a találkozó egyik résztvevője, aki természetesen nem járult hozzá neve közléséhez. Informátorunk azt is elmondta, hogy Rudi visszautasította a „nagylelkű” ajánlatot. Többen ezzel hozzák összefüggésbe azt is, hogy Ladvánszky a minap élesen kirohant az MTV ellen, mondván: a tévé a függetlenségi minimumot sem teljesíti. Rudi Zoltán annyit mondott: egy főszerkesztői értekezlet tartalma senkire nem tartozik, csak az azon megjelentekre.
*
A tévéelnök nem erősítette meg az értesülést, igaz, nem is tagadta azt. Ladvánszky György annyit mondott csak: valóban volt egy ilyen találkozó, ahol „véletlenül összefutott” Sipossal is. A megbeszélésen arról volt szó, hogy „az MTV figyelhetne az ORTT pályázataira”. Ladvánszky azt azonban nem volt hajlandó elismerni, hogy az MSZP közeli Sipos érdekében lobbizott volna Rudinál.
Az eset azért érdekes, mert Rudi Zoltán tévéelnök német tanácsadója, Olaf Steenfadt – amint azt a Magyar Narancs júniusban megírta – az EBU-nak, az EBESZ-nek és a német kormánynak írt levelében egyebek mellett kiemelte: „A tartalmi befolyásgyakorlásnak, amely főként a személyzet irányításában jelentkezik, súlyos gazdasági öszszetevője is van. A tévé külső gyártásban készülő produkcióinak az elosztását ugyanis döntően politikai nyomás irányítja. Ezek kapcsán általában biztosra veszik, hogy a kedvezményezett producer közel áll egyik vagy másik párthoz, és hogy a műsorköltségekből viszszafolyik valamennyi a pártoknak.” Többek között erre a véleményre is alapozva marasztalta el súlyosan a magyarországi közszolgálatiság csúcsintézményét az EBU. A szervezet a kormányzati befolyást, a kiszámíthatatlan finanszírozást és a televízió csőd közeli helyzetét kifogásoló levelét Gyurcsány Ferencnek címezte – a miniszterelnök pedig továbbította azt Szili Katalin házelnöknek. Kormányzati körök és a hozzájuk közel álló Népszabadság tudni véli: az EBU-elmarasztalás Rudi Zoltán közbenjárása nyomán született meg. A lap ezt arra alapozva írta le, hogy a köztelevízió vezetői nemrégiben az EBU-nál jártak, a szervezet vezetői pedig ugyancsak nemrégiben tettek látogatást az MTV-nél. Arne Wessberg EBU-elnök elmondta, hogy a televízió működését érintő információkat valóban a tévétől szerzik be. A házelnök aszszony szóvivője közölte: Szili Katalin megkapta az EBU elnökének levelét, és kész találkozni az elnök úrral – mondta Altorjai Anita, hozzátéve, hogy a házelnök előbb tájékozódni kíván a levél születésének – általa még nem ismert – körülményeiről.
– Az MTV nem sugalmaz értékítéletet, hanem tiszteletben tartja a nemzetközi szervezetek tőle függetlenül kialakított véleményét – közölte tegnap Holub Katalin, a tévé szóvivője. Hozzátette: Rudi Zoltán a levél megszületését „természetesen nem kezdeményezte, a tartalmát sem ismeri; az EBU elnöke önálló, független ember”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.