Bejelentkezett a Malévért az orosz KrasAir

Hírösszefoglaló
2006. 09. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifizetné az orosz KrasAir a Malév hiteleinek felét, mintegy 90 millió dollárt, ha megnyerné a magyar nemzeti légitársaság privatizációjára kiírt tendert – írta krasznojarszki dátumozással a FIS szibériai pénzügyi és gazdasági portál Borisz Abramovicsra, a KrasAir és a Malévra pályázó Airbridge Magyarország egyik tulajdonosára hivatkozva. A novoszibirszki központú hírportál szerint – melyet az MTI idéz – a Malév 180 millió dolláros hiteleinek felét vállalná át tendergyőztesként a KrasAir. Utóbb Abramovics szóvivője útján cáfolta, hogy nyilatkozott volna a Malév adósságának átvállalásáról.
Leononov Péter, az Airbridge igazgatóságának tagja a hírt nem kívánta kommentálni. Azt mondta, hogy korai még az ajánlatról beszélni, hiszen a Malév jelen állapotát majd csak ezután ismerhetik meg. Az Airbridge mindamellett ismét megerősíti szándékát a magyar nemzeti légitársaság megvásárlására – mondta Leonov Péter. A társaság megvette a tenderdokumentumot, és aláírta a titoktartási nyilatkozatot. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. szeptember 7-én tette közzé a Malév privatizációjáról szóló felhívást. Az AirBridge tavaly is a tárgyalásokig jutott el a Malév privatizációs tenderén. Akkor azért nem született szerződés, mert a vevőjelölt csak késleltetve kívánta átvállalni az állami garanciával támogatott hiteleket. A magyar légitársaságnak 18 milliárd forint hitelt nyújtott a Magyar Fejlesztési Bank, és 8-10 milliárd forint kölcsöne van az Európai Beruházási Banktól.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.