Tegnap már nyitáskor kiugrott a Budapesti Értéktőzsde indexe, mely délutánra elérte a
22 800 pontot. A BUX a zárásra 43 milliárdos forgalomban 590,93 ponttal, 2,66 százalékkal 22 820,91 pontra erősödött. Az átlagosnál nagyobb forgalomból a napi csúcsán záró OTP mintegy 34 milliárd forinttal vette ki a részét. A bankpapír 7,8 százalékkal, 7030 forintra gyarapodott. A kedvező nemzetközi hatásokon kívül a kimagasló javulásban szerepe lehetett még annak, hogy az OTP lemondott az osztrák Bawag pénzintézet akvizíciójáról, ami mintegy 2 milliárd euróval hígította volna az egy részvényre jutó eredményét. Emellett tegnap több elemző is a Görög Nemzeti Bankot nevezte meg esélyesnek a romániai CEC bankért folyó privatizációs versenyben.
Szerényebb forgalomban, de erősödéssel zárt a többi vezető részvény is. A Mol 3,3 milliárdos forgalom mellett, 0,7 százalékkal 20 800 forintra, a Richter 2,8 milliárdos érdeklődés mellett, 0,3 százalékkal
47 355 forintra drágult, a Magyar Telekom árfolyama pedig alig 734 milliós forgalomban, 1,7 százalékkal 915 forintra javult.
A kisebb papírok közül alacsony forgalomban az Elmű 3,3 százalékkal 31 ezer forintra drágult, az Émász pedig 17 800 forinton stagnált. A német RWE-EnBW tulajdonában lévő Elmű és az Émász tulajdonosai szeptember 28-án külön-külön rendkívüli közgyűlésen döntenek a két cég átalakításáról. A határozati javaslatok szerint Elmű DSO, illetve Émász DSO (Distri-bution System Operator) Elosztó-hálózati Kft.-kbe viszik az elosztói hálózati tevékenységet, azaz a villamosenergia-szállítást. Ismét nagyot emelkedett a Synergon, árfolyama 6,9 százalékkal, 1071 forintra javult, miközben közel egymilliárdos forgalomban, 1,4 százalékkal 641 forintra hanyatlott a Fotex.
Szinte mozdulatlan volt a forint árfolyama délutánig, amikor erősödni kezdett. A magyar fizetőeszköz a 273,50–274 közötti szűk sávban mozgott az euróhoz képest, ám a fejlett piaci hozamesések és a zloty javulásának hatására 273 alá erősödött – közölte Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A forint átlagos forgalomban, a feltörekvő piaci valutákkal együtt mozgott.

Hatalmas drogfogás – elképesztő módon bukott le a banda