Feltehetőleg metánrobbanás miatt összeomlott szombaton a szennyvíztisztító háromemeletes téglaépülete a Moszkvától öt kilométerre lévő Pavsinó vízmű telepén. A detonáció miatt az ott dolgozók közül ketten életüket vesztették, a sérültek számáról ellentmondók a hírügynökségi jelentések. Az ITAR-TASZSZ szerint heten sérültek meg, az AP úgy tudja, tizenketten.
Az MTI tegnap arról számolt be, hogy a szombatról vasárnapra virradó egész éjjelen folyt a romeltakarítás, de három eltűnt ember után még mindig kutatnak a mentőcsapatok a ledőlt építmény törmeléke között. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma kizárta, hogy terrorcselekmény történt volna a vízmű telepén, az ügyészség – az első vizsgálatok alapján – a robbanást a gondatlanság miatt bekövetkező gázszivárgás számlájára írja. A baleset miatt a régió településein, Krasznogorszk városban és a környező falvakban 260 ezer ember maradt víz nélkül. Néhányszor újraindították ugyan a vízellátást, de ez egyelőre összesen napi egyórás szolgáltatást jelent. A helyi hatóságok azt ígérték, mára teljesen helyreállítják, és újra működésbe hozzák a vízellátó rendszert.

Házasság első látásra – fogorvosi székben ülve lángolt fel a szerelem?