Olasz apácát lőttek agyon tegnap Szomália fővárosának egyik kórházában, szemtanúk szerint a hetvenes éveiben járó nővért a támadók háromszor lőtték hátba, megölték a kórház biztonsági őrét is, majd elmenekültek a helyszínről – adta hírül a BBC. A helyi hatóságok közölték, hogy két személyt letartóztattak. A gyilkosságnak feltehetően köze lehet XVI. Benedek pápa múlt héten elhangzott beszédéhez, amelyben II. Mánuel, a XIV. században élt bizánci császár szavait idézve elmondta: Mohamed próféta csak gonoszságot és embertelenséget terjesztett a világon. Abubakar Hasszán Malin sejk pénteken arra szólította fel hívőit, vadásszanak le és öljenek meg mindenkit, aki megsérti Mohamedet.
A katolikus egyházfő tegnap Castel Gandolfóban, nyári rezidenciáján az Úrangyala-imádságra öszszegyűlt zarándokok előtt mélységes sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy kijelentése az iszlámról heves reakciókat váltott ki egyes országokban. Kifejtette, hogy a múlt kedden, a regensburgi egyetemen elhangzott szöveg nem a saját véleménye, s beszédével a keresztények és a mozlimok közötti tiszteletteljes párbeszédet kívánta előmozdítani.
– Mélységesen sajnálom, hogy a regensburgi egyetemen mondott beszéd egyes részletei sértőnek bizonyultak a muzulmánok érzékenységére. Valójában ezek az idézetek egy középkori szövegből valók, amelyek semmilyen formában nem tükrözik személyes gondolataimat – hangsúlyozta a pápa. Tarcisio Bertone bíboros, a Vatikán új államtitkára szombati közleményében kifejtette, XVI. Benedek a vallás és az erőszak viszonyát akarta elemezni beszédében, „hogy annak végkövetkeztetéseként világosan és határozottan elutasítsa az erőszak vallási motivációját, bármelyik oldal is tegye azt”. XVI. Benedek tegnap reményét fejezte ki, hogy mostani szavai „megbékítik a háborgókat, és tisztázzák kijelentésének valódi tartalmát”. A Castel Gandolfó-i beszédet egyébként szigorú biztonsági intézkedések előzték meg, a pápai üzenet alatt pedig mesterlövészek és videokamerák figyelték a téren összegyűlt tömeget.
A pápa múlt heti beszédét óriási felháborodással fogadta a mozlim világ. Marokkó visszahívta vatikáni nagykövetét, az iraki Dzsais al-Mudzsahidin csoport a Vatikán elleni támadással fenyegetőzött. Utcai felvonulásokon tiltakoztak a pápa beszéde ellen Pakisztánban, Indiában, Törökországban és Gázában. Szombaton támadás ért öt keresztény templomot palesztin területeken és egyet Irakban.

Hét elfogatóparancs van ellene, egész Európában körözik a magyar bűnözőt