Legálisan összefesthető falak, iskolai kampányok, a fővárosban élők közreműködése, illetve a vétkesek közmunkára fogása tehetik eredményesebbé a falfirkák elleni harcot – derült ki tegnap a rendőrség, a fővárosi önkormányzat és egy civil szervezet közös sajtótájékoztatóján.
A BRFK bűnmegelőzési osztályvezetője, Jármy Tibor őrnagy elmondta: október elején közös akcióba kezd a fővárost elcsúfító falfirkák ellen a BRFK, a Lát-Kép Egyesület és a fővárosi önkormányzat városrendészeti bizottsága. Javaslataik között szerepel a legálisan befesthető falak kialakítása. Az iskolákban megbeszélésekre hívnák a diákokat, megismertetve őket a rongálások anyagi következményeivel. Javasolják azt is, hogy az elkapott falfirkálókat pénzbüntetés helyett inkább kötelezzék közmunkára. Hanzély Ákos, a Lát-Kép egyesület elnöke szerint az összefirkált ingatlan tulajdonosának azonnal lépnie kellene, amint megjelenik egy felirat a falon: ha ugyanis az éj leple alatt készített firka reggelre eltűnik, akkor hiába „dolgozott” a graffitis.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán