Bár a felmérések tanulsága szerint az amerikaiak többségét elsősorban a gazdasági helyzet alakulása bosszantja, másodsorban pedig az iraki háború menetével elégedetlenek, a mai napig előkelő helyezésre tarthat számot 9/11 kérdése is. Kezdve a támadások máig homályos részleteitől, a kétes eredményű vizsgálaton át, egészen addig, hogy a hangzatos terror elleni háborúban az állítólagos főkolomposnak, Oszama bin Ladennek nem lelték a nyomát.
Ahogy a 2001. szeptember 11-e óta lezajlott összes amerikai választási kampányban, novemberben a kérdés ezúttal is kampánytémává lép elő, a különbség csak annyi, hogy az első kerek, immár némi távlatot is adó ötödik évforduló miatt többekhez eljuthatnak a vonatkozó politikai üzenetek. George W. Bush – akinek az elnökségét tulajdonképpen megbélyegezték ezek az események – jól tudja ezt: kedden egy katonatiszteket tömörítő szövetség hallgatósága előtt az al-Kaidának tulajdonított üzenetekből vett idézetekkel tarkított beszédet tartott, és a terrorszervezet vezérét Leninhez és Hitlerhez hasonlította. Bush szerint Bin Laden és terroristái ugyanúgy nyilvánvalóvá tették szándékaikat, mint korábban a kommunisták és a nácik vezére. Az elnök az al-Kaida meggyengülését is hangsúlyozta, ám figyelmeztetett, hogy a terroristák tanultak az amerikai intézkedésekből.
Hogy ne maradjanak ki a washingtoni politika aktuális célpontjai sem, Bush nem felejtette el megemlíteni Iránt, amelynek síitái „tanulnak a szunnita szélsőségesektől”, majd megismételte a Teheránnak címzett, az izraeliekkel együtt hangoztatott vádakat Libanonnal és általában a térség biztonságával kapcsolatban.
A demokraták – akiknek emlékezésén szintén nyomot hagy a kampány – arra figyelmeztetnek több „független” tanulmány alapján, hogy Amerika ma kevésbé van biztonságban, mint Bush elnöksége előtt. Az al-Kaida tagjainak száma húszezerről ötvenezerre nőtt – állítják, és az iraki háború negatív tendenciáit is felemlegetve Donald Rumsfeld védelmi miniszter fejét követelik, ezt azonban az elnök egyelőre nem kínálja fel tálcán nekik.

Bánatában felgyújtotta a fegyverneki Jézus Krisztust