Célban a Mars-szonda

Végleges keringési pályára állt a NASA legújabb űrkutató szondája, a Mars Reconnaissance Orbiter, amelytől minden eddiginél több felfedezést várnak a vörös bolygó felszínéről és geológiájáról.

Hírösszefoglaló
2006. 09. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem hat hónapi manőverezés után ráállt végleges keringési pályájára a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) amerikai űrszonda, amely novemberben kezdi meg kétéves tudományos kutatómunkáját – olvasható a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal honlapján.
Az MRO tavaly augusztusban indult el a Mars felé egy Atlas-5 hordozórakéta fedélzetén, és 2006. márciusában érkezett meg. Azóta 426-szor kerülte meg a vörös bolygót, hogy a kezdeti, elnyújtott ellipszis alakú pályáját addig formálja, amíg a lehető legkisebb távolságból (200–400 kilométer) tanulmányozhatja a felszínt. A NASA azt reméli, hogy segítségével a legkisebb felszíni alakzatok is láthatóvá válnak, és talán ráakadnak az elmúlt évtizedekben eltűnt Viking szondákra és a hét éve lezuhant Mars Polar Landerre is.
Az MRO a következő hetekben üzembe helyezi az olasz űrkutatási hivatal által épített SHARAD-radar antennáját, amelynek segítségével megállapíthatják a felszín alatt rejtőző kráterek, csatornák és jégrétegek helyét és jellemzőit. El kell távolítani annak a spektrométernek a lencsevédőjét is, amely arra a kérdésre keresi majd a választ: elég hosszú volt-e a víz uralma a Marson ahhoz, hogy ásványi nyomokat hagyjon a ma látható felszínen. A szonda a Mars gravitációs teréről, és időjárásáról is adatokat küld majd, s megfelelő leszállóhelyek után néz a későbbi felfedezők számára. A kétéves tudományos kutatómunka végeztével az MRO kommunikációs hídként szolgál a Föld és a később útra induló űrhajók között. Emiatt a bolygóközi internet úttörőjének is nevezik.

Újabb űrséta, kis balesettel Második űrsétájukon is túl vannak az Atlantis űrrepülőgép asztronautái a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Tegnap Dan Burbank és Steve MacLean folytatta az új napelemeket tartalmazó vázszerkezet összeszerelését. A keddi páros olyan gyorsan végzett a feladataival, hogy a houstoni irányítóköz-pont engedélyezte a későbbi űrsétákon esedékes tennivalók egy részének elvégzését is. Azonban Tanner kezéből ez alkalommal kiesett egy csavar, s alátétjével együtt a vázszerkezet felé lebegett. Az elszabadult alkatrészek szerencsére nem tettek kárt semmiben.
Ma kicsomagolják az új napelemeket, amelyek megduplázzák majd a bázis energiatermelő kapacitását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.