Crna Gora: irány Európa

A vártnál is jobban szerepelt a Milo Djukanovics aktuális kormányfő vezette pártszövetség a vasárnapi montenegrói parlamenti választásokon. Öt százalékkal több szavazatot szerzett, mint amennyit a közvélemény-kutatók jósoltak neki.

Tudósítónktól
2006. 09. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hajszál híján a szavazatoknak a felét szerezte meg a közzétett adatok szerint a Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) és a Szociáldemokrata Párt (SDP) koalíciója. A 49,95 százalék abszolút többséget jelent a podgoricai szkupstinában. A 81 képviselői helyből Djukanovicsék legkevesebb 41-et foglalnak majd el. A második helyen a Szerb Lista végzett 15,18 százalékkal, ami 12 mandátumra elegendő. A hatalmi koalíció legnagyobb ellenlábasának számító pártszövetség (a Szocialista Néppárt, a Szerb Demokrata Párt és a Néppárt) a harmadik helyre csúszott, s jóval kevesebb voksot kapott, mint amenynyit a közvélemény-kutatások jeleztek. A szavazatok 14,21 százalékával be kell érnie, ami 11 képviselőt jelent. Ugyanilyen eredményt ért el a Mozgalom a Változásokért. A koalícióban vagy önállóan induló bosnyák és albán pártok kettő, illetve egy-egy mandátumhoz jutottak.
A választások legnagyobb vesztese a Szocialista Néppárt, amely a függetlenségi népszavazáskor a Szerbiával való együtt maradást tűzte zászlajára, s az államközösség fenntartását szorgalmazó politikai tömböt vezette. A választási eredmény tehát azt is tükrözi, hogy Montenegró polgárai megerősítették, elfogadták a függetlenséget, s a mostani voksolással az ezt az utat választó politikai erőnek adtak bizalmat.
A DPS–SDP koalíció közleménye szerint az abszolút többség megszerzése már nem kétséges. Milo Djukanovics tegnap hajnali kettőkor tartott beszédében a választási eredményeket az európai Crna Gora nagy diadalaként értékelte. – A választások bebizonyították, hogy Montenegró politikailag stabil, szilárdan halad az európai úton, s olyan vezetősége van, amely a következő időszakban is – a polgárok erőteljes támogatásával – döntően fontos lépéseket tesz az európai integráció felé – mondta az ország miniszterelnöke, aki a következő időszakban is e tisztséget fogja ellátni. Djukanovics egyébként már 16 éve – még a milosevicsi időktől kezdve – hol elnökként, hol kormányfőként a köztársaság élén áll.
A helyhatósági választásokon hasonló eredmények születtek: Djukanovicsék ott is győzelmet arattak, ahol eddig ellenzéki, szerb párti önkormányzat volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.