Az amerikai hadseregben használatos – 1992-ben öszszeállított – katonai kézikönyv kihallgatásra vonatkozó fejezetébe a szerdai tájékoztatás szerint belefoglalták többek között a foglyok lemeztelenítésének tilalmát, azt, hogy nem szabad az őrizetesek fejére csuklyát vagy zsákot húzni, sem pedig ragasztószalaggal letakarni a szemüket, és tilos ütlegelni, megégetni vagy elektromos sokkolóval megbénítani őket. Az új szabályozás értelmében általában is tilos bármilyen fizikai fájdalmat okozni a kihallgatottaknak, vagy időlegesen megfosztani őket érzékszerveiktől. Nem szabad sem vízbe fojtásukat, sem kivégzésüket imitálni, sem pedig megtagadni tőlük az élelmet, a vizet vagy az orvosi ellátást. Ezentúl tilos kutyát használni a kihallgatásokhoz. A katonai kézikönyv nem vonatkozik a Központi Hírszerző Ügynökség által lefolytatott kihallgatásokra, mert, mint azt George Bush amerikai elnök előzőleg elmondta, a hírszerzésre „alternatív” eljárási szabályok vonatkoznak – számolt be az MTI.
Larry Cox, az Amnesty International jogvédő szervezet egyesült államokbeli ágának ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy a hadsereg lemondott több korábban sokat bírált kihallgatási módszerről, ugyanakkor megjegyezte, továbbra is aggodalomra ad okot az úgynevezett „törvénytelen ellenséges harcosok” kategóriája, amelyet a washingtoni kormányzat vezetett be a Kuba szigeti guantánamói támaszponton őrzött rabok megjelölésére, megtagadva tőlük a hadifogoly státust. A Guantánamón fogva tartottak így hivatalosan kikerültek a genfi egyezmények biztosította, hadifoglyokat megillető oltalom alól.

Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága a mindennapi életünket közvetlenül fenyegető veszélyeket hoz magával