Negyvenkét holttestre bukkantak tegnap a mentők abban a szénbányában, ahol csütörtökön sújtólégrobbanás történt. Tizenkét embert még keresnek – adta hírül a Reuters.
Miként megírtuk: a Bharat Coking Coal Limited (BCCL) által működtetett bányában csaknem hatvanan dolgoztak 500 méter mélyen a detonáció idején. Néhányan, akik a felszínhez közelebb voltak, ki tudtak menekülni. Az első hírekkel ellentétben nem öten, csak négyen jutottak ki a szabad ég alá, közülük ketten égési sérülésekkel. A csapdába esett bányászok mentését nemcsak a tűz és a felszabaduló mérges gázok, hanem az is hátráltatta, hogy több tárna is beomlott. A BCCL szakemberei szerint a baleset helyszínén a szén-monoxid szintje olyan magasra szökött a robbanás után, hogy a lent rekedtek két-három perc alatt meghalhattak. Az indiai kormány a halálos áldozatok családjának 300-300 ezer rúpiát (6500 dollárt) juttat, és munkalehetőséget is ajánlottak az eltartójukat elvesztett családoknak.
Baleset Szibériában is. Súlyos baleset történt egy kelet-szibériai aranybányában. Hatvannégyen dolgoztak 85–135 méteres mélységben, amikor ismeretlen okból tűz ütött ki. Harmincegy embernek sikerült kimenekülnie, a többieknek azonban útját állták a lángok. Tizenkét bányász holttestét már megtalálták, huszonegynek még nem akadtak a nyomára – jelentette tegnap az ITAR–TASZSZ. A kijutottak közül tizenöten füstmérgezés miatt kórházba kerültek. A szakemberek azt remélik, hogy a bajbajutottakat életben találják. A lent dolgozókat ugyanis felszerelték légzőkészülékkel – írta a Reuters.
A bánya a Londonban bejegyzett Highland Gold cégé. A társaság az idén 180-185 ezer uncia arany felszínre hozását tervezi, ennek 13 százalékát két oroszországi bányaüzeméből.

A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására