Csillapodó mozlim tiltakozások

Hírösszefoglaló
2006. 09. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kissé csitulni látszanak a XVI. Benedek pápa kijelentésével kapcsolatos tiltakozások az iszlám világban. A vasárnapi Úrangyala imádsága előtt tett pápai bocsánatkérést több mozlim szervezet, így a Németországi Muzulmánok Tanácsa is üdvözölte. Ez a csoport nyilatkozatot tett közzé, amelyben leszögezte, a pápa fontos lépést tett az utóbbi napok zavargásainak lecsillapítása érdekében. A Nagy-Britanniában működő hasonló szervezet pedig úgy vélte, XVI. Benedek szavai pontosan azok voltak, amikre a mozlimok várnak. A legbefolyásosabb török vallási vezető, Ali Bardakoglu is üdvözölte a nyilatkozatot. Ankara is bejelentette, a történtek ellenére várják, hogy novemberben a pápa ellátogasson hozzájuk.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerint azonban a pápa kijelentései egy Irán elleni keresztes hadjárat részét képezik, a teheráni kormány és Jordánia egyértelműbb bocsánatkérést vár. „A sértő (az európai sajtóban Mohamed prófétáról megjelent) karikatúrák és egyes politikusok iszlám ellen tett kijelentései részét képezik egy keresztes hadjáratra irányuló összeesküvésnek” – fogalmazott Ali Hamenei ajatollah. Az egyiptomi Mozlim Testvériség először kedvezően fogadta a bocsánatkérést, ám később közölte, nem fogadja el teljes értékű sajnálkozásnak, s nem is lesz elegendő, hogy minden mozlimot lecsillapítson. Egy katari mozlim vezető, Juszuf al-Karadavi péntekre a „harag napját” hirdette meg. Palesztinában a beszéd óta legalább hét templomot ért támadás.
A Die Welt német lap arra mutatott rá, hogy a mozlim világ köszönettel vette az indítékot: hatására megindult a szokott megfélemlítési kampány. Felháborodott, saját érzékenységük által túlfűtött mozlimok követelték: a pápa kérjen bocsánatot, mert olyan idézetet használt, amely történelmileg ismert tényként bizonyítja, hogy Mohamed próféta vallását karddal is terjesztette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.