Dámosy Zsolt üzletember eddig a sportban menedzserként volt jelen (ő segítette korábban Kovács István, jelenleg többek között Erdei Zsolt és Kovács Ágnes pályafutását), most viszont akár vezetőként is bizonyíthat, hiszen tegnapi tájékoztatóján bejelentkezett a Ferencvárosi Torna Club elnöki posztjára. Az FTC-hez szurkolóként való kötődése eddig sem volt titok, mint ahogy az sem, hogy az év elején több tárgyalást is folytatott a klubvezetéssel. Ám ezek után arra jutott, hogy a kilátástalan helyzetben nem ajánlja németországi pénzügyi kapcsolatainak (itt élt évtizedekig) a befektetést. Ám nyáron, amikor a futballcsapatot visszaminősítették a másodosztályba, olyan tömegtámogatást tapasztalt, hogy úgy határozott, itt az alkalom, vélhetőleg az utolsó, az egyesület megmentésére. „A hátterem senki és mindenki” – fogalmazott arra utalva, hogy nem ígér százmilliókat, hanem az ő és profi csapata munkáját ajánlja fel pénz helyett. Olyan elnöki tanácsadói csoportot szervezne, amely az eddigi Fradi-vezetőséggel, pontosabban az egyedül tárgyaló elnökökkel ellentétben szakmailag hitelesen és érdemben tudna tárgyalni az érdeklődőkkel és az érdekeltekkel. Szerinte a jelenleg tapasztalt morális erő gazdasági erővé válhat értő kezekben.
Ilyen „keze lehet” az egyelőre meg nem nevezetteken kívül például a Dámosyval baráti és üzlettársi, az FTC-vel szurkolói kapcsolatot ápoló Kovács „Kokó” Istvánnak, valamint a T-Mobile által a futballcsapatot működtető rt. igazgatótanácsába delegált Hermány Csabának. Utóbbi érdeklődésünkre elmondta, hogy nem cége, hanem a maga nevében támogatja Dámosyt – de azért ne legyünk álnaivak, a jelenlegi legnagyobb szponzortól sem lehet független képviselője véleménye –; s belső emberként pontosan látja, hogy új típusú vezetésre és új tárgyalási szituációkra van szükség. A tájékoztatón érdeklődőként részt vett Horváth K. József, az FTC kommunikációs igazgatója, aki elmondta, Ináncsy Miklós elnök ajtaja nyitva áll Dámosy Zsolt előtt, akár tanácsra, akár információra van szüksége. Hozzátette, a (csonka) elnökség jövő szerdán ülést tart, ahol harminc napon belüli határidővel kiírják a tisztújító közgyűlést.
Dámosy elmondta, hogy a közgyűlésig szeretné eljuttatni programját a szavazattal bíró tagokhoz. Hozzátette, nem jó az a konstrukció, amelyben a labdarúgó rt. sorsáról a többi szakosztály képviselői döntenek, emiatt mindenképpen módosítani szeretné az alapszabályt. Szándéka szerint a megnövekedett szurkolói támogatással és jó ötletekkel erre a szezonra legalább nullszaldóssá kell tenni a futballt, hosszabb távon pedig meg lehet teremteni a lehetőségét annak, hogy a többi szakosztály is működjön az FTC keretein belül. „Önerőből beindulni s nem mecénásra várni, hanem magunktól rendbe tenni a klubot” – sorolta a tennivalókat, hozzátéve, hogy azonnal és örömmel félreáll, ha éppen miatta jön valaki, akinek a profi elképzelések mellett esetleg elkölteni való pénze is akad. Úgy másfél milliárd forint, mert Dámosy szerint legalább ennyi kell a helyzet konszolidálásához.

Csattanós választ kapott az ellenzéki politikus Orbán Viktortól