Demszkyvel a csomag is megbukik

Egy dolog kényszerítheti Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt a megszorítócsomag visszavonására: ha a koalíció és Demszky Gábor elveszíti a fővárost – értesült lapunk. Úgy tudjuk, az MSZP-n belüli mélyülő ellentétek miatt merült fel Veres János pénzügyminiszter leváltása is.

Czirják Imre
2006. 09. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még tavaly nyáron – Gyurcsány Ferenc kérésére – készült a Pénzügyminisztériumban (PM) egy elemzés a költségvetés valós helyzetéről. Lapunk úgy tudja, a kormányfő azért szeretné meneszteni a pénzügyminisztert, mert az anyag a PM felső vezetéséből eljutott Gyurcsány párton belüli ellenlábasaihoz.
*
A kormányfő belső ellenzéke az elemzést arra akarja felhasználni, hogy rávegyék a miniszterelnököt: ne induljon el az MSZP elnöki székéért. A dokumentummal ugyanis bizonyítani lehetne azt, hogy Gyurcsány Ferenc nem mondott igazat akkor, amikor azt állította: csak a választásokat követően szembesült az ország valós gazdasági helyzetével.
Értesüléseink szerint az MSZP felső vezetésében nem csak az szítja az ellentéteket, hogy a kormányfő meg akarja szerezni a pártelnöki posztot is. A miniszterelnököt arra is rá szeretnék venni, hogy vonja vissza a Gyurcsány-csomagot, mert az jóvátehetetlen károkat okoz a szocialisták népszerűségének. Gyurcsány azonban ellenáll. Amint azt lapunknak az MSZP elnökségének egyik neve elhallgatását kérő tagja elmondta: Gyurcsány Ferencet a megszorítások visszavonására csak egy dolog kényszeríthetné rá, mégpedig ha Demszky Gábor és a kormánykoalíció elvesztené Budapestet. Úgy tudjuk, a kormányfő hajthatatlansága és az MSZP-n belüli mélyülő ellentét az oka annak, hogy Gyurcsány az elmúlt hetekben adott interjúiban azt sulykolja: sem csomagjának, sem neki nincs alternatívája. Lapunknak a kormányfő környezetéből és az MSZP-ből is egybehangzóan azt állították: kormányátalakításra csak az önkormányzati választások eredményének függvényében kerülhet sor.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.