Drágulnak a lakások

Az építőipari vállalkozások júliusban kötött új szerződéseinek volumene 15 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Szakértők szerint az élőmunkára rakódó terhek növekedése, az adókedvezmények megvonása, illetve az áfaemelés növeli a lakásárakat, és csődhullámot gerjeszthet az építőiparban.

Dénes Zoltán
2006. 09. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az év első hét hónapjában az építőipari termelés 1,3 százalékkal csökkent. Júliusban a termelés szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva 3,5 százalékkal volt magasabb az előző havinál, s így éves összehasonlításban 1,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az építőipari termelés növekedésének megtorpanása a korábbi hónapokban is tapasztalt jelentős lassulásáért, s a volumen visszaeséséért az útépítés, illetve az épületek építése egyaránt felelős. Idén júliusban a legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Az alágazat termelése az év elejétől 1,8 százalékkal csökkent. Az épületgépészeti szerelés termelése júliusban 6 százalékkal nőtt, az év első hét hónapjában pedig 1,4 százalékkal kisebb volt a tavaly ilyenkorinál. A befejező építés termelése 21 százalékkal nőtt a tavaly júliusi alacsony bázishoz képest.
Az épületek építésének volumene júniusban 8,7 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit, miközben az idei év első hét hónapjában az egy évvel korábbi szinten maradt. Az egyéb építmények építése – itt főként az autópálya-építés domináns – 6 százalékkal csökkent 2005 júliusához viszonyítva. Az év elejétől számítva az egyéb építmények építése 2,6 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Az öt fő feletti vállalkozások termelésének mintegy felét adó közép-magyarországi székhelyű szervezetek termelése 2,7 százalékkal csökkent az év első hét hónapjában. Kismértékű csökkenést tapasztaltak a dél-alföldi vállalkozásoknál. A többi régióban nőtt a termelés; a legnagyobb mértékben a közép-dunántúli és az észak-magyarországi székhelyű cégek növelték termelésüket: 2,8, illetve 11,8 százalékkal.
Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállománya 3,4 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. A júliusban kötött új szerződések volumene 15 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, ami az építőipari termelés további csökkenését vetíti előre. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene 19,5 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké 11,3 százalékkal csökkent. Évkezdettől az építőipari vállalkozások 10,5 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2005 azonos időszakában.
2005. júliushoz képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 8,8 százalékkal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 10,3 százalékkal emelkedtek. Az árak az előző havinál 1,7 százalékkal voltak magasabbak. Az előző év azonos időszakához viszonyított magas indexet az építőiparban felhasznált anyagok, elsősorban a kőolajtermékek, a vegyipari és a fémfeldolgozási termékek árának emelkedése okozta – állítja a KSH.
Az építőanyag-gyártókat tömörítő szervezetek ugyanakkor lapunknak a minimum tízszázalékos áremelési tervüket főként az energiaárak világpiaci árának növekedésével, a hazai gáz- és áramár drasztikus emelésével, illetve a forint elmúlt hónapokban tapasztalt gyengülésével indokolták. Egyes szakértők már korábban jelezték, hogy a Gyurcsány-csomag a lakásárak növekedéséhez, illetve építőipari cégek csődhullámához vezet. Zellei Zoltán, az Elephant Holding Rt. ingatlanfejlesztő társaság szakértője szerint az élőmunkára rakódó terhek növekedése, az adókedvezmények megvonása, illetve az áfaemelés növeli a lakásárakat, és csődhullámot gerjeszthet az építőiparban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.