Miért is jártunk Zsámbékra, a „Lámpásba”? Tényleg. Miért is… A savanyú vetrecéért, nyilván. S valami jó pálinkáért. S mert szép őszökön elbóbiskolt a délután; a kertben, a fák alatt.
Igen ám, csakhogy mindezek mögött volt egy bajusz. S ennek a bajusznak mindig fel volt pödörve a vége. S e mögött a bajusz mögött lakott az egyik legutolsó igazi mosoly. Az igazi mosolyt onnan lehet megismerni, hogy rá lehet támaszkodni. Olyan az igazi mosoly, mint valami mankó. Segít továbbmenni. Segít feltápászkodni is.
Az igazi mosoly igazából a szemekben lakik. A száj az csak száj. Van száj, ami egész nap mosolyog – hiába. Zsámbékon, a Lámpásban a kackiás bajusz mögött igazi mosoly lakott. Ránézett az ember – s az a mosoly meg visszanézett rá. Aztán elbóbiskolt a délután, vagy este lett éppen, néha még éjszaka is, de nem akaródzott elindulni. Nem a vetrece miatt. Nem is a pálinkáért. Csak azt a mosolyt volt nehéz otthagyni…
Mostantól egy igazi mosolylyal megint kevesebb van ezen a földön. Mahut Zsolti, „Mamutka” egy héttel ezelőtt belerobogott a halálba. Elvitte magával a fiát is. Mi pedig csak állunk megint; megcsalva, mosolytalanul. Jaj, Mamutka, jaj, Istenem…
Elkoccan a csönd. Sokat beszéltünk Krúdyról. Csak azt tudnám, minek… Hogy elkoccanjon a csönd, s millió darabra törjön ismét egy igazi mosoly? Mi pedig, itt maradtak, nekilátunk összerakosgatni. Rakosgassuk össze Mamutka mosolyát. Hogy könnyebb legyen.
Te pedig eriggy. Siess. A Lámpásra majd mi vigyázunk. A fene egye meg…
Bayer Zsolt
origo.hu
Ezen múlt, hogy nem Erdő Péter lett az új pápa, hanem Prevost bíboros
