Bár még nem osztottak el minden pénzt az idei Szülőföld Alap kollégiumai, a felvidéki magyar ifjúsági szervezetek már most zsörtölődnek. Azt fájlalják, hogy az oktatási, kulturális, szociális, egyházügyi és média kollégium gyakorlatilag teljesen kihagyta őket a támogatásból, sem a diákklubokat egyesítő Diákhálózat, sem a falusi ifjúsági szervezetek munkáját koordináló Magyar Ifjúsági Közösség (MIK) nem kapta meg azt a támogatást, amire számítottak, amit vártak volna.
A fiatalok elsősorban azt kifogásolják, hogy „túlsúlyba került” a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, amely a Felvidéki Magyar Pedagógusok Házának megvételére két tételben csaknem 40 millió forintot kapott, miközben még óvodai és iskolai beíratási programját is támogatta a kollégium, holott tudvalevő, hogy a beiratkozási programot elsősorban a Rákóczi Szövetség és az általa működtetett Város és Vidéke célalapok végzik. Zupko Tamás, a MIK elnöke arra is rámutatott lapunknak nyilatkozva, hogy a pedagógusszövetség pénzforrásokhoz jut a Pázmány Péter Alapítványon keresztül is, vagyis a kedvezménytörvényből fakadó, a magyar iskolát látogató gyermekeknek juttatott pénzalapból. Ugyanakkor az élő kultúra támogatására és az ifjúsági szervezetek aktivitásaira szinte semmi nem jutott. A fiatalok úgy vélik, a kollégium nagyobb odafigyeléssel arányosabban is eloszthatta volna azt a pénzt, amely az idei esztendőre a rendelkezésére állt.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat