Bármennyire is tragikusak az amerikaiak számára az öt évvel ezelőtt történtek, egyesek nem riadnak vissza attól, hogy kiaknázzák az eseményben rejlő politikai tőkét. Az elnök és a republikánusok már hetekkel ezelőtt kampányba kezdtek a terror elleni háború támogatottságának javítására, ám a tényekkel ők sem tudnak mit kezdeni: bár bizonygatják a harc sikerességét, egyben a veszélyekre is figyelmeztetnek, azaz ellentmondásokba keverednek. Mivel a támadások és az azóta tartó háborúk miatt Bush és kabinetje kapja a legtöbb bírálatot, a velük szimpatizáló médiumok a Clinton-kormányzat felelősségét is megjelenítik. A demokrata elnök vissza is vonatta volna az ABC „dokumentumfilmjét”, ahogy külügyminisztere, Madeleine Albright is, mivel az nem egyebet állított, mint hogy Clinton a Monica Lewinsky-affér miatt nem figyelt oda az al-Kaidára.
A demokratáknak sok adu van a kezükben. A legutóbb múlt héten élhettek céljaik érdekében egy elmarasztaló szenátusi bizottsági jelentéssel, amelyben kiderül, hogy nem volt kapcsolat az al-Kaida és Szaddám Huszein rezsimje között.
Aki jobban az amerikai nép érzelmeire hat, november 7-én a félidős törvényhozási és kormányzóválasztáson is jobb eredményre számíthat.

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!