Elvesztették az elődöntőt

Munkatársunktól
2006. 09. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Férficsapatunk még tegnap is csak ellenfélre várt, a női azonban elődöntőt vívott a belgrádi vízilabda Európa-bajnokságon. Az oroszok elleni meccs esélyei abszolút kiegyensúlyozottnak tűntek, ám az első hat-hét perc sima magyar sikert ígért. Csapatunk ugyanis úgy ugrott meg 5-2-re, hogy megúszásból, felállt védelem elleni átlövésből, ejtésből is eredményes volt, centereink pedig egyenesen tarthatatlannak tűntek. Ekkor azonban megállt a tudomány, az első félidő hátralévő részét 6-0-ra(!) nyerte az ellenfél. Támadásainkból elillant mindenféle ötlet és ésszerű vállalkozás, még az emberelőnyöket sem használták ki a mieink, sőt az is előfordult, hogy lövésig sem jutottak. A túloldalon viszont ahány labda ment a felső sarokra, annyi érte el a hálót, 5-5-nél kapust is cserélt Szilágyi Péter szövetségi kapitány. De a Horváth Patrícia helyére küldött Tóth II. Andreával sem járt sokkal jobban, bár hiba lenne csak a kapusokat kárhoztatni. Az is beszédes adat ugyanis, hogy az első két negyedben védőink egyetlen alkalommal sem tudtak blokkolni.
Fordulás után, elsősorban Valkay Ágnes gólerőssége révén, még egyszer nekidurálta magát válogatottunk. Valkay a harmadik játékrészben három gólt is szerzett, így kétgólosra csökkent a hátrány az utolsó játékrész előtt. Aztán hamar visszaállt háromra, mert az oroszok roppant pontosan játszották ki a maguk fórját, a kapuba időközben visszacserélt Horváth nem is érhetett át a rövid sarokra. Ekkor a rangidős csapatkapitány, Stieber ragadta magához a kezdeményezést, két góljával 12-11-re zárkózott fel együttesünk, de a végkifejlet szomorú és jellemző is volt egyben: az utolsó támadást nem sikerült kapura lövéssel befejezni.
Ez pedig azt jelenti, hogy a magyar válogatott 12-11-re kikapott, és szombaton a harmadik helyért játszhat, ellenfele pedig a csoportból már ismert – vasárnap 8-8-ra mentek a felek – Spanyolország lesz. A döntőt az olaszok vívják az oroszokkal, az idei eredmények alapján ez papírforma. Mi persze ettől még kesernyés ízzel emlékezhetünk rá, hogy tavaly Montrealban világbajnokok voltunk.
Férficsapatunk ma remélhetőleg nagyobb sikerrel elődöntőzik a spanyolokkal.

Eredmények. Nők, elődöntők: Oroszország–Magyarország 12-11, Olaszország–Spanyolország 15-10. Az 5. helyért: Hollandia–Görögország 12-11 (hosszabbítás után).
Férfiak, az elődöntőbe jutásért: Spanyolország–Görögország 12-10, Olaszország–Románia lapzárta után. A 7–12. helyért: Hollandia– Szlovénia 12-8, Horvátország– Szlovákia 12-6.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.