Enyhe ingadozás után egy dollárral magasabb áron fejezte be a kukorica a harmincötödik héten a kereskedést a chicagói árutőzsdén, mint egy héttel korábban. A búzajegyzések azonban közel tíz dollárral emelkedtek, köszönhetően a tavalyinál harminc százalékkal alacsonyabb brazil termésnek is. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) határidős gabonaszekciójában ugyanezen a héten az egységes búza piacán az árak emelkedtek. A decemberi termin jelentősen, 30 ezer forintról 32 950 forintra emelkedett, a termény nyitott kötésállománya 23 kontraktus volt. A takarmánybúza esetében a decemberi szintén emelkedett, 1800 forinttal 32 200 forintra, de a nyitott kötésállomány csupán egy kontraktus volt. A nyitott kukorica kötésállománya összesen 467 kontraktus volt – 317 kontraktus novemberre és 150 kontraktus decemberre. A kukorica novemberi jegyzése 1600 forinttal, 30 ezer forintra nőtt, míg a decemberi termin 31 420 forinton zárt.
A múlt (36.) hét első kereskedési napján az áruszekcióban rögtön limittel emelkedett a kenyérgabona jegyzése a decemberi lejáratra, a kukorica ára pedig 400 forintot erősödött novemberre. A tengeri áremelkedése 340 forint volt decemberre, így az új ár 30 850 forint lett. Kedden a búza kivételével valamennyi gabonaféle ára emelkedett. Az eurobúza decemberi, jövő év márciusi és májusi jegyzése 200-200 forinttal, illetve 300 forinttal növekedett. Így az eurobúza új elszámolóára decemberre 33 200, jövő év márciusra 33 400, míg jövő májusra 34 300 forintot ért. A takarmánykukorica novemberi jegyzése szintén erősödött: 300 forinttal, 30 000 forintra ugrott. A szerda csak a búza tizenkettedik havi jegyzésének hozott egy szerényebb, ötvenforintos erősödést. Az eurobúza decemberi elszámolóára 100 forinttal, 33 300, a jövő márciusi 200 forinttal, 33 600, míg a májusi 700 forinttal, 35 000 forintra nőtt. A kukorica novemberi jegyzése 300 forinttal, 30 300 forintra erősödött.
Csütörtökön a búzajegyzések végképp nem mozdultak, viszont az eurobúza decemberi elszámoló- ára 100 forinttal, 33 400, a jövő márciusi szintén 100 forinttal,
33 700 forintra nőtt, míg a májusi 35 000 forinton stagnált. A takarmánykukorica novemberi jegyzése 250 forinttal, 30 050 forintra gyengült, decemberre 300 forinttal,
30 900 forintra esett, míg a jövő év márciusi 210 forinttal 32 100 forintra mérséklődött. Az utolsó kereskedési napon ismét nem módosultak a kenyérgabona elszámoló- árai, a kukorica árfolyamai azonban 550–650 forinttal estek valamennyi lejáratra. Így a novemberi jegyzés 29 500, a decemberi 30 300 forinton zárt.
Ukrajnában az aratás végéig 35,239 millió tonnát takarítanak be, négy százalékkal kevesebbet a tavalyról nyilvántartott 36,622 millió tonnánál – közölte a múlt héten az UkrAgroConsult piacfigyelő és tanácsadó cég, megemlítve, hogy tavaly kilenc százalékkal kisebb volt a termés a 2004-esnél. Az ukránok búzából 13,748 millió tonnát takarítottak be a tavalyi 17,91 millió után, kukoricából azonban csak 6,346 millió tonnát takarítanak be a tavalyi 6,57 millió tonna után az előrejelzések szerint. A kisebb termés ellenére azonban augusztusban tovább növekedett Ukrajna búzaexportja.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán