Fel kell számolni a Benes-dekrétumokat!

Sajnos a demokráciákban is léteznek bolond politikusok – utalt Ján Slotára, a Szlovák Nemzeti Párt elnökére Bernd Posselt, a szudétanémetek szervezetének vezetője. Lapunknak adott interjújában a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa – aki egyben az Európai Parlament külügyi és szabadságjogi bizottságának tagja is – Münchenben született, de a II. világháborút követően a csehek által kitelepített német család leszármazottja, hat esztendő óta képviseli a szudétanémetek érdekeit.

Stefan Lázár
2006. 09. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Létezik megközelítően elfogadható magyarázat Prága és Pozsony merev elutasítására a Benes-dekrétumok eltörlését illetően?
– Szerintem primitív komplexusról beszélhetünk. Ez éppen úgy fakad félelemből, mint az elfojtott igazságtalanságtudatból. Sigmund Freud szerint az eltitkolt komplexus egy napon sokkal rosszabb hatással kerül felszínre, ha nem kezelik megfelelően. Úgy vélem, minden nép érdeke, hogy történetének sötét pontjait feldolgozza, hiszen ezen keresztül felszabadultabbnak érezheti magát. Azt, hogy e feladatot miként lehet példamutatóan megoldani, éppen a magyarok mutatták meg. A rendszerváltást követően azonnal foglalkoztak az elűzetés problémájával, gondoskodtak a dunai svábok rehabilitálásáról és olyan gesztusról, amely alig került pénzbe, de erkölcsileg komoly hatással járt – ezzel öntudatos EU-jelöltként léphettek fel. A magyar példa bizonyítja: egy nép nemzeti érdeke, hogy történelmének fekete fázisát feldolgozza – mint ezt a németek is tették.
– Az EU számtalan politikusa úgy gondolta, hogy az unión belül maguktól megoldódnak a kisebbségi problémák. Hogyan látja a helyzetet tizenhat esztendővel a vasfüggöny leomlása után?
– Az ilyen meggyőződést mindig illúziónak tartottam. Alfons Goppel egykori bajor miniszterelnök már 1979-ben megállapította: az EU-n belül elő kell készíteni a kisebbségek jogaira vonatkozó szabályokat, felkészülve arra a lehetőségre, hogy befejeződik a kontinens megosztottsága. Sajnos ez a jogi előírás mind a mai napig nem jött létre. Az első lépés ebbe az irányba a közösség alkotmánya, az emberi szabadságjogok chartája lenne, amit eddig nem ratifikáltak.
– Magyarország számára az új szlovák kormány gondoskodik feszültségekről. A magyar kisebbséget ismételten verbális és tettleges támadások érik. Felfigyeltek erre Strasbourgban?
– Még soha nem éltem meg, hogy egy kisebbség elleni akció olyan hatást váltott volna ki, mint a legutóbbi események Szlovákiában. A kereszténydemokraták megfigyelőbizottságot alakítottak, amely folyamatosan szemmel tartja a szlovákiai helyzetet. A szociáldemokraták egyhangúan elhatározták, ha a körülmények nem változnak, akkor Robert Fico miniszterelnököt kizárják soraikból. Ez egyelőre ugyan csak figyelmeztetés, de elvárom a szociáldemokratáktól, hogy ha néhány héten belül nincs változás, akkor valóban komolyan veszik a dolgot és Ficót kizárják.
– Megtűrhet-e hatalmi pozícióban egy EU-ország olyan politikust, mint Ján Slota, aki az európai kultúra határait túllépve, rasszista jelszavakkal támadja a magyar kisebbséget, a lakosság egytizedét?
– A Szlovák Nemzeti Párt elnökének szemlélete tűrhetetlen. Sajnos a demokráciákban is léteznek bolondok. Ján Slota ezeknek az őrülteknek a képviselője. Politikailag nem szabad túlértékelni, inkább az a borzasztó, hogy ilyen valaki szerepet kap a kormányalakításban. Ennek megfelelően Fico helyzete sokkal kritikusabb. Slotát elutasíthatjuk, de valójában az a tény a gyötrő, hogy pártját koalíciós partnerként vállalják. Megszelídíteni nem lehet. Meg kell válni tőle!
– Nemrég Slota egy prágai lapnak kijelentette, irigyli a cseheket, hogy a világháború után elüldözték a németeket. Közvetve tehát sajnálatát fejezte ki, hogy a szlovákok nem hasonló brutalitással jártak el a magyarokkal.
– Ez arra utal, hogy a száműzetés gonosz szelleme rákfenének számít, amit el kell távolítani Európa gondolatvilágából. Csak a Benes-dekrétumok felszámolása és a száműzetés nyomatékos elítélése gondoskodhat arról, hogy a rákfene ne terjedjen tovább. Különben mindig lesznek emberek, akik Benesre hivatkozva igyekeznek politikát csinálni. Milosevics is Benesre támaszkodva üldözte a horvátokat.
– A szlovák és a magyar külügyminiszter legutóbbi megbeszélése után Ján Kubis hangsúlyozta, a kisebbségi kérdést nem szükséges nemzetközi porondra vinni. A kritikától, az EU-grémiumok elítélő véleményétől való rettegés húzódik meg e mondatban?
– Taktikai játékról van szó, belpolitikai érdekről. Slotára szüksége van a kormánynak, de azt szeretnék, ha a világ nem figyelne oda és minden a kulisszák mögött zajlana le. Az egyesített Európában azonban ez már nem történhet meg.
– Minden ország belpolitikai ügyének, sőt kiváltságának számít a kisebbségekkel szemben alkalmazott bánásmód?
– Kizárt dolog, hiszen ettől függ Európa stabilitása. Ha csak a hagyományos kisebbségeket vesszük alapul – a bevándorlók, vendégmunkások nélkül – a mai EU-ban legalább hatvanmillió emberről van szó. Több mint Franciaország lakossága. A nemzeti kisebbségek összessége vagy összekötő kapocs, vagy állandó ellentétek forrása. Minden nemzetnek magának kell keresnie a megoldást, hiszen a körülmények különbözőek. Sokat lehet azonban tanulni Dél-Tiroltól, ahol az ötvenes-hatvanas évek mélyreható ellentétei után ma ideális megoldásról beszélhetünk. Példájuk bizonyítja: mind a német nyelvű dél-tiroliak, mind az olaszok hasznot húznak a kialakult helyzetből, tehát nemcsak a kisebbség, hanem a többség is.
– Mit tehet a magyar kormány a határokon túl élő honfitársak érdekeinek védelmében?
– Fontos, hogy keressék a kapcsolatot az európai intézményekkel, ez eddig csak ritkán fordult elő. Erősíteni kell az együttműködést az érintett államokkal, hiszen végül is kisebbségi politikát nem lehet folytatni a szomszédok közreműködése nélkül. Ki kell azonban őszintén mondani a kifogásokat is. Józan kooperáció az egyik oldalon – őszinte nyíltság a másikon. És természetesen a kisebbségeket is be kell vonni a tárgyalásokba, hiszen nem lehet a fejük felett döntéseket hozni!
– Az Európai Parlament több magyar képviselője figyelmeztetett a szlovákiai kisebbséget kínzó helyzetre. Tanácsos lenne Pozsonnyal, azaz mindenekelőtt Ján Slotával szemben keményebb hangnemben fellépni?
– Keményebb eljárást nem javaslok. Emlékezzünk arra, hogy az előző kormányban a magyar kisebbség is képviseltette magát. Szlovákok és magyarok sikeresen tudtak együttműködni, így jutottak be az EU-ba. Ezt a sikermodellt kellene Fico kormányának folytatnia. Ez lenne a megoldás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.