Nem sokkal a felszállás után lezuhant és szörnyethalt egy osztrák sárkányrepülő szombaton a balatonkeresztúri repülőtéren. A több évtizedes repülési tapasztalattal rendelkező férfi gépének motorja egy szemtanú szerint negyvenméteres repülés után leállt, a légi jármű pörögni kezdett, majd a földbe csapódott. A Polgári Légiközlekedési Hatóság munkatársai a baleset utáni helyszíni szemlén megállapították, hogy a motor nem működött, mielőtt a sárkány földet ért. A roncs állapota alapján azonban valószínűnek látták, hogy a szárnyszerkezet hibája okozta a tragédiát, s a motort a pilóta maga állította le, amikor észrevette, hogy valami nincs rendben. Bajkó Erika, a szervezet szóvivője lapunknak elmondta, az osztrák repülős abban bízhatott, hogy a földre tudja irányítani a hibás gépet.
A tegnap hajnalban befejeződött helyszínelés után már nagyobb létszámú szakértői csapat vizsgálódott a területen, hogy mielőbb kiderüljön, mi okozta a balesetet. A válaszra még várni kell, de a szakemberek lehetségesnek tartották azt is, hogy olyan manőver okozta a bajt, amit a szerkezet nem bírt el.

Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter