Folytatódó telekbiznisz

Jelentős haszonnal adhatta tovább a Ferihegyi repülőtér melletti telkeket Leisztinger Tamás, az MSZP-hez közel álló nagyvállalkozó, akinek cége tavaly februárban szerezte meg a területet. Eközben a Fővárosi Főügyészség tegnap ismét meghosszabbította a telekbotrányban indított nyomozás lezárásának határidejét.

Szabó Eszter
2006. 09. 15. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sokáig voltak a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó KNB-Fuente cég tulajdonában a Ferihegyi repülőtér közvetlen szomszédságában lévő értékes telkek. Információink szerint a területet ír befektetők vásárolták meg, méghozzá a KNB-Fuente által tavaly kifizetett vételárnál lényegesen magasabb összegért. Úgy tudjuk, az adásvételi szerződésben kikötött első fizetési határidőnek már eleget is tett a vevő. A Leisztinger-érdekeltségű cég tavaly szeptemberben, a ferihegyi telekbotrány kipattanása után néhány hónappal szerezte meg az uralmat a repülőtér melletti, közel száz hektárral bíró ACC Kft.-ben és CAD Rt.-ben mindöszsze kétmilliárd forintért.
Az akkori vételárat azért övezte nagy érdeklődés, mert néhány hónappal korábban ugyanennek a területnek egy részét az akkor még állami kézben lévő Budapest Airport (BA) Zrt. nem kevesebb mint 4,7 milliárd forintért kívánta megvenni azért, hogy oda teherelosztó központot építsen. Az ügylet végül meghiúsult, mert a már aláírt adásvételi szerződést Draskovics Tibor akkori pénzügyminiszter megvétózta. A sajtóban nagy nyilvánosságot kapott ügy kirobbanása után ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a BA Zrt. és az ÁPV Zrt. részéről, ám a megállapodás jóváhagyásáért a mai napig senki sem vállalta a felelősséget. Arról sem nyilatkozott semelyik fél, hogy a kifogásolt szerződést miért kötötték meg úgy, hogy feltűnő értékaránytalanság miatt később ne lehessen megtámadni a benne foglaltakat. A szövevényes ügy idén áprilisban vett fordulatot, ekkor ugyanis az időközben privatizált BA Zrt. új angol tulajdonosa közölte: a teherelosztó központ megvalósításához nincs is szükség a telek megvásárlására, hiszen a repülőtér jelenlegi területén belül bőséges terület áll rendelkezésre a fejlesztés kivitelezésére, így a cargobázist a reptér meglévő területén építik fel. A botrányba fulladt adásvételt ügyészségi nyomozás is követte. A Fővárosi Főügyészség tavaly októberben indított vizsgálatot annak a feljelentésnek az ügyében, amely a BA Zrt. korábbi vezetése ellen hűtlen kezelés kísérletének megalapozott gyanúja miatt kért ügyészségi eljárást. A Magyar Nemzetet tegnap Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője úgy tájékoztatta, hogy vizsgálatuk lezárásának tegnap lejáró határidejét ismételten meghosszabbították, s november 15. a nyomozás lezárásának új határideje.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.