Fütty Mátészalkán

Ismét füttyszó fogadta Gyurcsány Ferencet a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kampánykörútján, Mátészalkán. Tiszavasváriban viszont nem várták ellentüntetők a kormányfőt.

Epress József
2006. 09. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifütyülték a Mátészalkára látogató miniszterelnököt a helyi művelődési központ előtt rendezett kampányrendezvényen. Gyurcsány Ferenc közel tízperces beszéde alatt egy néhány fős csoport fütyüléssel és bekiabálással tiltakozott. A füttyöt és méltatlankodást hallva a kormányfő megjegyezte, azt kell megnézni, kik vannak többen, akik azt mondják, hogy gyerünk tovább, és fejlődjön Mátészalka, vagy azok, akik vissza akarják fordítani az idő kerekét. A kormányfő beszélt Veres János pénzügyminiszterrel közös dilemmájáról, amelynek lényege, miként szedjenek össze kétezermilliárd forintot ahhoz, hogy a következő évben hozzájusson az ország az unió által biztosított nyolcezermilliárd forinthoz. Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy Magyarország egyszer lemaradt a Marshall-tervről, de most összefogással sikerülhet komoly fejlődési pályára állni az országnak. A kormányfő beszédét bekiabálások zavarták meg, majd egy „Aki hazudik, az csal, aki hazudik, az lop!” feliratú molinó emelkedett az emberek feje fölé, kiegészülve egy fekete zászlóval.
A tiszavasvári polgármesteri hivatal mellett felállított színpadon Gyurcsány Ferenc elmondta, nem az a fontos, hogy kinek milyen a pártszimpátiája, hanem az, hogy a fejlődés érdekében beszélő viszonyban van a kormány és az önkormányzat. Véleménye szerint az egy jól működő dolog, ha egy kormány és egy város „nagy-nagy függetlenségben dolgoznak egymással”, de ebben az esetben a függetlenség nem jelent magárahagyottságot és nem jelent rivalizálást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.