Téma lett a médiában, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt kampányútjain rendre kifütyülik. Az MSZP prominensei ezt nehezen tűrik, ebben is az ellenzék, a sötétben bujkáló ellenforradalmár szervezett izgatását vizionálják. Azon a tényen, hogy a marxizmuson és a kádári puha diktatúrában szocializálódott utódpárt vezetőinek a demokrácia lényegéről fogalmuk sincs, nem lehet csodálkozni. Az azonban elgondolkodtató, hogy a liberalizmust – legalábbis szavakban – hirdető koalíciós partner, az SZDSZ nem áll ki a véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága mellett. Éppen az SZDSZ volt, amely párt teljes mellszélességgel támogatta az Antall-kormány ellen gerjesztett, majdnem kormánybukásba torkolló, 1990. őszi taxisblokádot. Az ország több napra teljesen megbénult. Göncz Árpád, Pető Iván és többiek a blokád szervezői mellé álltak, ami nem volt más, mint világos politikai támogatása egy törvényellenes mozgalomnak.
Az SZDSZ később is rendszeresen tüntetett az utcákon, hol Tetthely sorozat címen rohangált egyik saroktól a másikig (az Orbán-kormány alatt), hol esernyővel tüntetett a „barna veszedelem” ellen (az Antall-kormány idején). Akkor lehetett pfujolni, most nem lehet? Megint a kettős mérce.
A becsapott embereket nem kell megszervezni ahhoz, hogy nemtetszésüknek hangot adjanak.
Szarka István
Budapest
Gyurcsánynak és kommunikációs szócsöveinek úgy kellett ez a füttyszó, mint éhezőnek a falat kenyér. Egészen eddig nem bírtak mit kezdeni a tavaszi kincstári sikerpropaganda, és a nyár végi brutális életszínvonal-csökkentés okozta csalódottsággal. Azzal a traumával, hogy az MSZP az egekből mára – egyébként megérdemelten – a sárga földig zuhant. A vidék tiltakozó füttyszava a kormánynak most kapóra jött. Hálás feladatnak hiszik, hogy hosszabb szünet után az egész cselédmédia megint rászállhat Orbánra és a Fideszre. Gyurcsány elégedetten hátradőlhet: lapjaiban megvannak a várva várt szalagcímek, híradóiban máris megjelentek a gúnyos sejtetések. Az egy irányba vagdalkozó Heti hetes, meg a pórázon tartott Rádiókabaré is sokat tehet még a nemes cél érdekében.
A rendszerváltás éveinek legnagyobb mértékű lakossági pénzkivonása zajlik ezekben a hónapokban. Nem lesz itt jobb élet, uniós életszínvonal talán meg sohasem. A magyar vidék felháborodása autentikus, spontán és magától értetődő. De a kormánypárti sajtó erőszakossága és gátlástalansága nem ismer határokat: csak sikerüljön újra hisztérikus állapotokat előidézni ebben a szerencsétlen országban! Mert aki ebben érdekelt, az éppen a kormány: hogy ne a tucatnyi súlyos adó- és járulékemelés következményeiről, a tömeges csődök előtt álló kényszervállalkozókról és kórházakról, a lakossági áremelésekről, hanem egy nyomorult kis szimbolikus kérdésről szóljon a kampány. A füttyszóról. Vagyis a legőszintébben kifejezhető kritika jogáról. De az ellenzékellenes cirkuszolás visszájára is fordulhat. Jönnek az első megemelt számlák, s vele minden nyomorúság.
Erdélyi Gábor
Budapest

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán