Tudtuk, hogy a kormány nem mondott igazat, a július 8-án megtartott demonstrációval is ezt fejeztük ki. Most viszont, hogy Gyurcsány Ferenc maga is elismerte ezt, minden, a munkavállalókat hátrányosan érintő megállapodást, határozatot újra kell tárgyalni – mondta lapunknak Gaskó István. Emlékezetes, az utolsó másfél-két éves hazudozáson túl a kormányfő arról is beszélt, hogy „amit a megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük”. A Liga elnöke emlékeztetett, hogy a megszorítások nyomán többek között már szeptembertől 2,5 százalékkal csökken a munkavállalók reálbére.
A hatalom megtartásáért alkalmazott manipuláció ellentétes a demokráciával – fogalmazott Palkovics Imre. A munkavállalói oldal soros elnöke hangsúlyozta: a kormány statisztának használta a szociális partnereket, de magát az érdekegyeztetést is, hogy hazugságon alapuló megszorító döntéseit meghozhassa. – A kormányfőnek nincs erkölcsi alapja, hogy a szociális partnerek szemébe nézzen. Gyurcsány Ferencnek távoznia kell – mondta Palkovics. Szerinte a Liga és a Munkástanácsok által október 28-ra meghirdetett, újabb országos demonstráció még aktuálisabbá vált, és eldől majd, igaza lesz-e Gyurcsánynak, aki szerint „lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek”. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megbízott elnöke a szervezet mai elnökségi üléséig annak ellenére sem kívánt nyilatkozni, hogy a konföderációval kötött megállapodásában Gyurcsány Ferenc „a hazai bérek és keresetek európai uniós felzárkóztatását, a nyugdíjasok életminőségének javítását, a munkavállalók kiszolgáltatottságának további csökkentését, a társadalmi esélyegyenlőség elősegítését” ígérte.
A közszférát képviselő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma mai ügyvivő testületén értékeli a helyzetet. Szabó Endre elnök magánvéleményeként úgy fogalmazott: az őszinte és nyílt tájékoztatásnak nincsen alternatívája a demokráciában, főként, ha súlyos, a társadalom egészét érintő kérdésekről van szó.
Az Autonómok elnöksége tegnap úgy foglalt állást, hogy a konföderáció nem kíván felelősséget vállalni a pártok hatalmi küzdelmében. – Gyurcsány Ferenc felelősségre vonása nem ránk, hanem pártjára tartozik. Lelkük rajta, miként élnek ezzel – mondta Borsik János. A szervezet elnöke szerint a társadalmi béke érdekében szociális párbeszédre van szükség.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán