Jelenleg két déli irányú gázvezeték, az orosz Gazprom által szorgalmazott Kék Áramlat és az EU terveiben szereplő Nabucco építése is napirenden van Európában. A kettő közül azonban csak az egyik épülhet meg. Magyarország ezenkívül egy adriai gázterminál építését és egy szlovákiai lecsatlakozás megteremtését is szorgalmazza.
Felejtse el a Nabuccót – reagált a gázpiacot jól ismerő informátorunk két, a kontinens földgázellátását délről biztosító vezeték építésének ötletére. A jelenlegi papírforma alapján igaza lehet, de az orosz– ukrán gázvita nyomán megerősödtek azok a hangok, hogy Európa orosz gáztól való függését éppen a kaszpi térségből induló, és Oroszországot megkerülő Nabucco oldhatná meg. Közben azonban beindult az orosz gazdaságtól valójában soha el nem választható külpolitika, és ennek nyomán a Nabucco komoly versenytársat kapott.
A Nabucco és a Kék Áramlat gyakorlatilag majdnem ugyanott haladna. Előbbi Törökország és Ausztria között húzódna, és megépítésére öt ország, köztük a Mol is szándéknyilatkozatot írt alá. Az EU is szorgalmazza az ötletet, de a támogatás jószerivel csak politikai. A mintegy 4,5 milliárd eurós költségű beruházást alapvetően magántőkéből kellene megépíteni, s közösségi forrás csupán az Európai Beruházási Bank részéről érkezhet. A Kék Áramlat ugyancsak Törökországból indulna, s egy már meglévő, orosz gázt szállító vezeték meghosszabbításaként képzelik el. Az elosztóközpont Magyarországon lenne; az itteni hálózaton keresztül jutna el Ausztriába s vele Nyugat-Európába az orosz gáz, de Észak-Olaszország, Görögország, Dél-Anatólia és Izrael is kapna egy leágazást. Európa gázellátása szempontjából megnyugtató, hogy a vezeték elkerülné Ukrajnát, az orosz gáztól való függést azonban még tovább erősíti.
Magyarország jelen pillanatban mind a két vezetéket akarja, de a jelek arra mutatnak, hogy végül a Kék Áramlat mellett határozza el magát a kormány. Nem hivatalos információk szerint a magyarországi hezitálást látva már el is készült a Nabucco egy olyan nyomvonalverziója, mely Szlovákián át jutna el Ausztriába.

Hét elfogatóparancs van ellene, egész Európában körözik a magyar bűnözőt