Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség súlyos testi sértés miatt Gerendás György, az Eger ob I-es vízilabdacsapatának vezetőedzője ellen. Gerendás április 22-én, a Vasassal szemben 14-10-re elveszített bajnoki után szóváltásba keveredett Méhes Jenővel, a piros-kékek szakosztályvezetőjével, és arcon ütötte. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a felső ajka felszakadt. A tréner az eljárás során beismerte tettét, az ügyészség ezért azt indítványozta a II–III. kerületi bíróságnak, hogy tárgyalás mellőzésével bocsássa próbára a vezetőedzőt – mondta Morvai Attila, az illetékes szerv szóvivője.

Így alázzák meg segítőiket a Tisza központjában – mutatjuk a botrányos szavakat