Guernicához hasonlítják Bejrútot

Hírösszefoglaló
2006. 09. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Guernica lerombolásához hasonlította Bejrút déli, Dahíje kerületének lebombázását az izraeli légierő egyik neves, már tartalékban lévő ezredese egy nemzetközi konferencián. Smúel Gordon, a légi hadviselés elismert szakértője a terrorizmussal foglalkozó ötödik nemzetközi értekezleten, Izraelben tette súlyos kijelenését a Maariv napilap keddi száma szerint. „Nem tudom elfogadni, hogy az izraeli légierő egy egész kerületet a földig bombázzon. (…) Nincs információm arról, mivel számolt a légierő, de elvben nem szabad megengedni egy egész negyed megsemmisítését” – mondta Gordon. Felszólalása befejeztével egy diaképet vetített ki a résztvevőknek Pablo Picasso Guernica című festményéről, amely a Condor-légió által 1937-ben porrá rombolt város lakóinak állított emléket.
Miközben nem csitul a vita a háborúról, egyre több dolog válik bizonyossá a békefenntartásról. Idehaza egyetértés mutatkozott a libanoni magyar misszió ügyében az Országgyűlés külügyi bizottságának tegnapi ülésén. A kormány ma vitatja meg az ezzel kapcsolatos előterjesztést – közölte a testület zárt ülését követően Németh Zsolt fideszes bizottsági elnök. Magyarország 12 határőrrel és 6 katonaorvossal járul hozzá az ENSZ-misszióhoz.
Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter közben világossá tette, hogy az UNFIL II békefenntartó erőkben részt vevő francia katonák használhatják fegyverüket abban az esetben, ha az izraeli katonák vagy a Hezbollah síita mozgalom fegyveresei lőnek rájuk. A kontingens Leclerc típusú nehéz harckocsijait tegnap rakodták ki Bejrútban. A résztvevő országok közül az oroszokról a liberális Novije Izvesztyija azt írta, hogy nem fogják lefegyverezni a libanoni Hezbollahot, s így a Kreml elkerülheti a vitákat a konfliktusban érintett valamennyi féllel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.