Izrael a jelek szerint nem riadt vissza a polgári lakosság számára is rendkívül veszélyes fehér foszfor bevetésétől libanoni hadművelete során. Pontosan talán soha nem derül ki, hogy az arab ország síita vidékeire ledobott bombák milyen arányban tartalmazták a mindent felégető anyagot, illetve vegyítették-e más tiltott szerekkel is. Az amerikai katonák a grillcsirke ízesítésére szolgáló fűszerkeverék nevét kölcsönözve „shake ’n bake”-nek nevezik a nagy erejű repeszgránátok és fehér foszfor keverékéből álló robbanószerkezeteket, amelyeket annak idején már Vietnamban is bevetettek az ellenség „kifüstölésére”. A háborúellenes nyugati lapok kiderítették, az Egyesült Államok hasonló módszerrel égetett fel területeket Irakban is, amit végül a Pentagon is elismert, leszögezve azonban, hogy saját értelmezésük szerint a fehér foszfor nem számít vegyi fegyvernek.
Iszmáil Nun baalbeki orvos közvetlen közelről tapasztalhatta meg a háború borzalmait. A fiatal orvos a betegek adatait tartalmazó vaskos nyilvántartást mutatva arról számol be, összesen hatvanöt sérült érkezett hozzájuk, közülük tízen haltak meg. Az egyik rakéta alig száz méterre a kórház épületétől csapódott be, megsemmisítve az úton haladó kisteherautót. A roncsok még mindig ott hevernek az út szélén. Nun doktor azt mondja, a sérülések többségében nem tapasztaltak semmi különöset, azokat hagyományos hadianyagok okozhatták. Ő maga is tud azonban egy baalbeki betegről, akinek égés okozta sebei három hét után sem gyógyulnak, hiába a kezelés. Dél-Libanonból kézzelfogható információk is érkeztek, Iszmáil Nun ottani kollégái ugyanis számos olyan súlyos égési sérüléssel szembesültek, melyeket minden kétséget kizáróan foszfor okozott.
Egy név nélkül nyilatkozó libanoni keresztény szakértő, aki egykor maga is harcolt a szír megszállók ellen, azt mondja, a foszfor valóban nem minősíthető tömegpusztító fegyvernek, hiszen bevetésével általában nem a gyilkolás a cél. Az izraeli határ közelében haladva a bozótba elrejtett rakétakilövőket mutat, majd hozzáteszi, a támadó a levegőből nem tudhatja pontosan, mit rejt a növényzet. A foszfor azonban gyorsan, nagy területen éget fel mindent, ami az útjába kerül, leleplezvén a titkos alagutak bejáratait vagy éppen a katyusaállásokat. Alkalmazása azonban rendkívüli veszélyeket rejt, hiszen a lángoló foszfor valósággal beleégeti magát az emberi húsba, rettenetes kínokat, gyors segítség híján halált okozva. Aligha véletlen, hogy használatát a hadviselésre vonatkozó genfi megállapodás is tiltja, ám a háborúk idején úgy tűnik, ennek semmi jelentősége sincsen.
Kémikusokból, biológusokból és orvosokból álló nemzetközi vizsgálóbizottság kezdte meg munkáját, hogy kiderítse, használt-e Izrael tiltott vegyi fegyvereket a Gázai övezetben, illetve Libanonban végrehajtott katonai akciói során. A libanoni és gázai övezeti kórházakban dolgozó orvosok, szemtanúk és a helyszínről közvetítő újságírók jelentéseire támaszkodó független grémium irányítója a genovai egyetem biológia tanszékének vezetője, Paola Manduca professzor asszony, aki korábban az Irakban bevetett amerikai fehér foszfortól kezdve a taposóaknákig több, a genfi egyezmény hadviselésre vonatkozó paragrafusaiba ütköző hadicselekmény ügyében kezdeményezett már vizsgálatokat.
Az izraeli hadsereg június végén kezdődő Nyári Eső fedőnevű gázai támadássorozata, illetve a libanoni invázió során „furcsa és ismeretlen diagnózisú” áldozatokról érkeztek beszámolók, melyek „erősen feltételezik új típusú fegyverek bevetését” – áll a jelentésben. Vegyi fegyverekre utalnak azok a holttestek, melyekben a belső szövetek teljesen elpusztultak, külsérelmi nyom nélkül, az amputációt igénylő végtagsérülések, melyek rejtélyes módon halálhoz vezettek, a felismerhetetlenségig összezsugorodott tetemek, a befeketedett, de meg nem égett áldozatok.
Még a háború megkezdése után néhány nappal a palesztin egészségügyi minisztérium közleményt adott ki az izraeli hadsereg vegyi és radioaktív anyagokat tartalmazó lőfegyvereiről. A tárca egyúttal felhívta a nemzetközi orvosi szervezeteket, vizsgálják meg a rejtélyes holttesteket, hogy igazolják, a zsidó állam a genfi konvenció által tiltott fegyvereket használ. Több nemzetközi hírügynökségnek nyilatkozó gázai, libanoni és külföldi orvosok tanúsítják, hogy számos áldozat esetében a belső szövetek röntgennel kimutathatatlanok voltak. A gázai Al-Sifa kórház orvosa, Juma al-Sakka doktor radioaktív anyagot tartalmazó lövedékekre utaló, a végtagokat eltorzító belső sérülésekről számolt be több száz palesztinon, köztük több mint 50 gyermeken, akik az amputálás után elhunytak. A nemzetközi vizsgálóbizottság előtt vannak azok a múmiára hasonlító (gyermek)testeket megörökítő fotók is, melyek egyértelműen biológiai hatóanyagra utalnak.

Most jön csak az igazi kánikula!